Elment Jacqueline de Romilly

Az antropocentrikus tudományok lassú visszaszorulása, valamint a technológiai szakbarbárság  előtörése miatt, megkeseredetten távozott az élők sorából, 97 éves korában, a francia filhellén akadémikus Jacqueline de Romilly.
Életét az ókori görög nyelv és kultúra tanulmányozásának szentelte, mert hitte, hogy ezek elemzése eljuttatja az emberi elmét a demokrácia és a szabadság fogalmainak a megértéséhez.

"Egy olyan boldog korban éltem, amikor a nőknek is megadatott a lehetőség, hogy hozzáférjenek az ógörög írásokhoz és megélhettem ezek tanulmányozásának a felvirágzását, a háború utáni időkben. Aztán eljött 1968 májusa és mindez megváltozott. Ma már azért kell harcolnunk, hogy ne tűnjenek el ezek az iskolai tananyagból. Az írásokkal való közvetlen kapcsolat megváltoztatja, csiszolja és felemeli az emberi lelket. Az antropocentrikus témák tanulmányozása elnézőbbé tesz, nagyvonalúbbá és fogékonnyá a világ szépségei iránt. Növelik emberségünket." ("La Croix", 2008.)

Iskolai "zendülés"

Görögországban van egy "egyetemi menedékjognak" nevezett törvény által megszabott "státusz". A 3549/2007-s valamint a 1268/1982-s törvény alapján azok, akik felsőfokú tanítási intézmény területén tartózkodnak, kívül esnek a hatósági ellenőrzés és eljárások körén. Ez manapság egy nagyon vitatott téma és minimálisan egy teljes beírást igényel ahhoz, hogy akár nagy vonalakban kielégítően írjak róla. A tragikus végkifejletű, 1973 november 17-i egyetemi felkelésen kívül nem volt más olyan komoly esemény, mely egyetemi menedékjogot igényelt volna, ezért az egyetemi menedékjog, az "aszilo", ma nagy vitákat indító fogalom.

Gyalogtúra

December az események hónapja. Erről készítettem egy nem túl sikeres videofelvételt is a napokban, amit nem tudtam beszúrni, felnyomni a netre, időszűkében. Ezekben a napokban, többféle/fajta feladatom és elfoglaltságom akad.

Vasárnap a helyi sportegyesület egy gyalogtúrát szervezett a Katunia nevezetű hely fölötti erdőkbe. Már többször említettem a blogban, hogy észak Évia kitűnő hely a gyalogtúrákhoz.

A régi görög iskola

Remélhetőleg nem jut megint ide Görögország..

19 sz. közepe, görög falusi általános iskolákból nagyon érdekes képösszeállítás.
  • a fekete tábla el van használódva, alig lehet látni, mit ír rá a tanítónő, kis kályha próbálja a sok gyereket valamennyire melegen tartani
  • 1952: a padokban nem kettesével ülnek, hanem ahányan beférnek! Figyeljétek a gyerekek kezeit és a tanár tekintetét!

Görögországban élek - Krinya

Második vendégem Krinya. Íme a véleménye a témáról:
*******************************************

1. Mi a véleményed arról, hogy nagyon soknak az az álma, hogy minden válság ellenére átköltözhessenek Görögországba, még akkor is, ha nem beszélik a nyelvet? Sokan családostól tennék ezt. Mit mondanál nekik?

Görögországban még görögnek lenni is nehéz.

Arachova - 6. rész, Kiriaki

Az Arachova-ban telelő számára egy közeli jó szálláslehetőség  lehet Kiriaki falu.
Kiriaki 850 m tengerszint fölötti magasságban, a Parnasszus hegy  Elikonas nevezetű oldalában található.  Ami fontossá teszi, hogy csak 30 km távolságra van Arachovától, ahonnan még további 15 km-re találhatók  az 1.950 m-n lévő sípályákhoz tartó felvonók.

Arachova - 5. rész, Osios Loukas kolostor

Úton Kiriaki faluból a Parnasszus fele
Arachová-ból könnyen elérhetőek Beotia központibb vidékei. Beotia vidéke jelentős szerepet játszott már az ókori időkben is, talán mindenki emlékszik Théba nevére a történelemórákról. Kadmios király, Oidipusz, Epaminondasz városa pont olyan híres volt mint Spárta, Athén vagy Korinthosz. A bizánci években is fontos szerep jutott Beotia vidékének, hisz katonai központ is volt itt, de a korabeli mesterségek is fejlettek voltak.
A bizánci századok eredményeképpen, ma sok templom és kolostor található a vidéken.

Arachova - 4. rész: Galaxidi

Itea-ból, illetve Kirra-ból könnyen át lehet menni a szomszédos Galaxidi-be. Ez egy nagyon divatos hely télen, nyáron, annak ellenére, hogy Itea-nal kisebb település, összesen 1.718 lakossal. Történelme eléggé összefonódik az öböl másik oldalában lévő Itea-val.

Arachova - 3. rész: Itea, Galaxidi és Distomo

Arachovából, illetve a közelében lévő szálláshelyekről nagyon könnyen le lehet ereszkedni a  Parnasszus nyugati oldalán a tengerpartra és meg lehet látogatni Itea és Galaxidi városát.




Arachova - 2. rész

Agoriani falu Arachova közelében található. A sípályák közelsége erre a falura is kihatott, mindenhol új házak, villák, kiadó szobák, pedig valamikor itt sokkal olcsóbban lehetett megszállni, mint Arachova-ban. Most nem lehet nagy a különbség az árak között.
Delfi közelsége idegeneknek is vonzó tavaszi, őszi vagy téli célponttá teheti a vidéket, arról nem is beszélve, hogy Athén is egy napi túrában meglátogatható. De a sízés sem rossz a meleg görög nap alatt.

Arachova - 1. rész

Itt vannak lassan a téli ünnepek és az utazni vágyók ilyenkor mindig közép Európa térképeit böngészik, valahogy fel sem merül bennük, hogy Görögország ilyenkor is érdekes lehet, sőt itt is lehet sízni.
Az egyik legkedveltebb téli üdülőhely a Delfi-i (Delphoi) jósdához nagyon közel eső Arachova, ide igyekszik a téli belföldi görög turizmus legalább fele, mert közel van a fővároshoz és remek sípályák vannak a Parnasszus ezen oldalán. A téli vakáció napjaiban Arachovában nehezen lehet szállást találni és ami szabad, az méregdrága. Ezért érdemesebb a közeli falvakban lakni, ahogyan mi is tettük.

Görögország-Evia sziget-Agia Anna november 16

Agia Anna nyáron:




Agia Anna partja júniusban és szeptember végén ilyen:



.... és egy meleg novemberi napon:



A fenti két videó a kiinduló, valamint a célponton készültek. Alább jön 3 videó Agia Anna faluból le a parti településbe, Agalira. Lassan tanulom a fimkészítés titkait:), már annyira amennyire nekem ez szükséges lesz. Vagyis profi szinten nem fogom csinálni, de annyira azért szeretném, hogy legalább élvezhetőek legyenek a kis klippek.




Betekintés egy görög család életébe - Joanna


Meglátogattuk Joannat egyik délelőtt, mikor vásárolni jártunk Istiéá-ban.
Én személy szerint nagyon szeretem őt. A férje az én férjem másodfokú unokatestvére, így rokonnak számítunk, a fiam J.-t nagynéninek szólítja és imádja. J. most 34 éves, de a nagyfiú már 16 éves. Érdekes sztorija van. J. egy kis faluban született és nőtt fel, egy nagyobb észak Éviai üdülőhelyhez közel. Az apjának halkonzervgyára van, no nehogy ezt úgy képzeljétek el, mint otthon azok a nagy régi böhöm szocialista gyárak, hanem inkább mint egy kisebb egységet.

Limni-Rovies szakasz



A térkép, melyen bejelöltem az útvonalat, melyet levideóztam:


ha rákattintasz, megjelenik eredeti méretben és úgy kényelmesen böngészheted.

Betekintés egy görög család életébe - Sandra

Barátnőm a Sandra apartmanok tulajdonosa.
Egy nagyon érdekes személyiség, mi körülbelül azóta vagyunk jóban, hogy a szigetre költöztem 2005-ben. Annyira barátnőm, amennyire már ebben a korban szoros barátságokat lehet kötni. Amiket róla elmesélek, nyilvános adatok, mindenki tudja, szóval nem pletykálok:)
Sandra 60 fölötti éves, de ez egyáltalán nem látszik rajta, sem a külsején, de a gondolkodásmódján sem. (a kép nem a legjobb, sokkal fiatalosabb). Nincs benne semmi mai trendi, viszont mindig is keveset evett, nem igazán szeret főzni és csak egészen egyszerű ételeket készít, nyaranta kimondottan joghurtokon él. Semmi fincifanci krémet nem használ, nem is igazán foglalkozik ezzel, viszont nagyon rövidre nyíratja szürkülő haját és naponta több kilométert biciklizik vagy sétál, vagy nyaranta úszik. Szoros programja van, amiben benne van a  napi rendes pihenés is. Nem bambul el éjfél utánig a gép előtt vagy TV előtt, mint én szoktam. Utál takarítani és nem is nagyon szokott, itt van egy pont, amiben különbözik a véleményünk, viszont nagyon szereti a rendet maga körül és mindig minden a helyén van nála, velem ellentétben. Nálam legtöbbször rendetlenség van, nem azért, mert szeretem a rendetlenséget, sőt, gyűlölöm, hanem azért, mert a tisztaság és rend közül én mindig előbb a tisztaságot választom. Sandra-nak a rend a mindene, nem bírja maga körül a rendetlenséget, az nem zavarja, ha koszos lesz a kanapéhuzat vagy por van a földön, velem ellentétben. Én ezzel úgy vagyok, hogy imádom a barátaimban azt, ami más és ami bennem nincs vagy nincs elég. És habár Sandra-nak vannak még furcsa dolgai, egészében véve találtam benne csodálni való dolgokat, ami nekem elengedhetetlen egy barátsághoz.
Szóval Sandra más mint az átlag görög. Azért más, mert a szülei Kis Ázsiából elüldözött görögök voltak (itt olvashatsz erről) és mint az a Kis Ázsiai görögök között megszokott volt, művelt, tanult emberek. Az apja építészmérnök és amolyan ezermester/feltaláló/inovátor, anyja matektanárnő. Kis Ázsiai lakásukból idejében jöttek el ahhoz, hogy még a  gyönyörű mahagóni faragott bútoraik egy-részét elhozzák. Elég nagy vagyonuk volt, amiből mára nem sok maradt, mert Sandra sokat költött célja elérésének érdekében. Nem azért mások, mert műveltek és tanultak, hisz a görögök között is van művelt és tanult ember, hanem azért mások amiért az erdélyi magyar más a magyarországihoz vagy a felvidékihez képest. Maguk a görögök is elismerik, hogy a Kis Ázsiai görögök tiszteletreméltó emberek, az már más, hogy a praktikus életben pont olyan ellentétek vannak, vagy lehetségesek közöttük, mint a különböző régiókból származó magyarok között.


Sandra-nak van még egy nővére, akivel évek óta nem beszél a szüleik halála után keletkezett örökösödési ügy galibái miatt. Itt ez is elég megszokott fenomén sajnos. Sandranak több telek, lakás maradt a szülei után, amiből jó párat el kellett adnia ahhoz, hogy álmát megvalósítsa. Az álma egy szabadtéri színház volt itt Limniben, amit a fia promóciójára használ. Sandra és fia közéleti személyiségek, a low profile fajtából. Első férje a nagyon ismert és sikeres Giorgos Konstantinou színész, tőle született Jorgosz. Már kicsi korában felfigyelt rá Sandra, mennyire szereti a gyerek a komolyzenét. 5 éves volt Jorgosz, amikor anyja elhatározta, zongorista lesz a fiúból. Mindent erre tett fel, egész életét ennek a célnak az elérése érdekében rendezte be. A legjobb tanárokat fogadta fel a srác mellé, még azt is megtette, bérelt lakásba költözzenek Chalandri negyedben, hogy a neves orosz zongoratanárhoz közelebb legyenek. A gyereket egy gyenge magániskolába íratta, ahol a követelmények alacsonyak voltak és majdnem minden leckéjét ő írta meg a fiú helyett, csak gyakoroljon. Időközben elvált a fiú apjától és hozzáment Andreashoz, a hajóskapitányhoz. Andreas nem sokat volt otthon, az év nagy részét a föld másik végében töltötte a hajón, viszont biztos és jó megélhetést biztosított a családnak. A gyerek nevelésébe nem szólt bele, de a fiút mindennel ellátta és minden vagyonát ráírta, a srác apjának szólította és úgy is nézett rá, 2 éves volt mikor az életébe lépett Andreas.

Ugrok egy nagyot az időben.

Jorgosz elvégezte a Budapesti Liszt Ferenc akadémiát és master címet szerzett utána Bukarestben. Évekig élt két lábon, egyik lába itt, másik Budapesten. Ott is lakást bérelt és ide-oda ingázott. Tud egy keveset magyarul, amíg még tud, mert már ritkábban jár oda.


Időközben Sandra megálmodta és valóra váltotta álmát. Andreas Éviai birtokán megépíttetett egy  apartmankomplexumot és hozzá egy szabadtéri színházat. 
Művészeti céget alapított és 2004 óta minden nyáron megrendezi a Kochilia Fesztivált, hol több, hol kevesebb fellépéssel. Mindig jönnek Magyarországi zenekarok, egy időben a Szentendrei Kamara zenekar, aztán Romániai városokból, a Kolozsvári ifi néptáncegyüttes minden ősszel jön, igazi hagyomány lett. Miközben Sandra nincs jóban a helyi közösséggel és nem támogatják. Ez azt jelenti, hogy a 300 férőhelyes színházban általában 60-70-n vagyunk, mindig ugyanazok. Sandra csökönyös és nem akar olyan emberekkel kapcsolatot tartani, akikkel szerinte nem érdemes. 
Időközben orosz festőkkel is lett egy közös alapítvány, ennek keretén belül ősszel és tavasszal 10-15 festő szokott 2 hétre jönni és festeni nála. A festmények mind Sandra-nal maradnak, olyan a lakás mint egy múzeum. De sajnos eladni nem tudnak belőle, így maradnak a nagy tervek és a nagyon nehéz kivitelezés megfelelő anyagi eszközök nélkül. Jorgos weblapjának első verzióját én készítettem, most már más a szerkesztője.

Kiegészítés

2013-2014:
Jorgos Konstantinou a nagyváradi (Románia, Oradea) zeneakadémián tanított zongorát. Azóta már ismét Athén az állandó lakhelye, ahonnan különböző helyekre utazik koncertezni, illetve nyáron rendületlenül megrendezi a Limni-beli fesztivált, ahol neves külföldi zenészek is részt vesznek.
Esetleges résztvételi szándékod nála jelezheted, a facebook oldalán keresztül, vagy nálam, ha neked magyarul könnyebben megy.
Minden jelentkezés el lesz bírálva.

Medence aerobik

Már délután elkezdett esni és mára igazi csípős hideg idő van, be kellett durrantani a kandallót is. Emlékezzünk hát a kellemes nyári napokra, amikor medence aerobikra jártam Limnibe. Az órákat az Amaltheia  hotel medencéjében tartotta a kis edzőnőnk és 6 euró/fej az ára bárkinek.
Jöjjenek a képek, melyeket az edzőnő készített:











A leprások szigete - 5. rész: a film zenéje

És a Spinalongás sorozatom befejezéséhez.
"A sziget" c. könyvből készült sorozatfilm soundtrack-ját Andriana Babali énekli, zene Sp. Peristeri, szöveg M. Matsa. Első előadó Sotiria Bellou volt.

"Te vagy az én emberem,
a titkos örömöm,
ha elveszítelek, meghalok,
ebből a világból távozom..

Te vagy az én emberem,
szívem öröme,
ha elhagysz, hidd el,
a bánatba fulladok..

Te vagy az én emberem,
a szív, melyet szeretek,
életem gyertyája,
mely ha elalszik,
..vele én is.." .......


A leprások szigete - 4. rész: a film

Ahogy az előző bejegyzésemben említettem, az első film a szigetről 1956-ban készült. Ez egy orvosházaspárról szólt, akik a szigeten harcoltak a betegség ellen. A szigeten akkor még javában folyt a betegápolás, de a film hatására, a még kezelésre szoruló betegeket átszállították az Agia Varvara epidemiológiai kórházba és Spinalonga többé nem lett lepratelepnek használva.

A következő rövid filmet 1968-ban készítette Werner Herzog, egy Spinalongán élő magányos emberről, aki nem akar onnan elköltözni. A film címe "Letzte Worte".

A leprások szigete - 3. rész

1957-ben bezárják a Spinalonga-i lepratelepet. Ebben nagy szerepe van az 1956-ban készített első filmnek a szigetről. Habár még működik a betegellátás, mégis több felvételt készítenek a szigeten. A nagy visszhang eredménye, hogy a még megmaradt és kezelésre szoruló betegeket 1957-ben elszállítják az Athéni Agia Varvara epidemiológiai kórházba, ahol a mai napig kezelik és kutatják a leprát, vagy hivatalos nevén a Hansen kórt.
A lepra még napjainkban is stigmatizáló megbetegedés.
Ha későn kezdik el a beteg kezelését, amikor már a betegség tünetei előrehaladottak, csak bakteriológiailag lehet meggyógyítani a beteget, – a már kialakult testi torzulásokat, csonkolást nem.

A leprások szigete - 2. rész

Spinalonga 1900-1956

Kréta függetlenné válása után a lepra egyre elterjedtebb betegség kezd lenni Krétán. A betegeket Heraklion mellett, a Meskinia nevű helyen kezelik. Ez a kezelés inkább tüneti kezelésekben merül ki és abban, hogy a betegeket elzárják teljesen a külvilágtól, hogy ne fertőzzenek meg másokat. Mivel a Meskinia környéki lakosság úgy gondolja, hogy a közeli lepratelep egy fertőző góc a vidék életében, egy új, teljesen elszigetelt hely kiválasztása égető fontosságú.

Felvállalni/bevállalni vagy csak egyszerűen vállalni önmagad

..... nem mindig könnyű. Itt most kimondottan nemzetiségünkre, eredetünkre gondolok. Van nekem 2 osztálytársam, akik nem "vállalják fel" erdélyi gyökereiket. Mindkettő befutott orvos Magyarországon. Igaziból nem tudni pontosan miért, mert nem is beszélnek velünk, többiekkel. Az egyikről az a hír járja, kifejtette azon óhaját, hogy ne emlékeztessék őt folyton arra az országra, amihez neki semmi köze. Igen, van ilyen.

Segíteni vagy nem segíteni ... tanulni?

Hát igen. A kutyázás és a munka mellett megint itt a nagy kérdés, melyre a válasz egyértelműen igen, akkor is, ha így nem jó, ahogyan van.

A fiam 2. gimnazista, vagyis 8. osztályos. Nem szeret tanulni. Na most itt rémesen szégyellem magam általában, mert miféle dolog az, hogy az én fiam nem szeret tanulni? Micsoda vagy nemcsoda, de ez van. El kell fogadni, de nem megy. És főleg a bazi nagy görög családomnak nem megy. Ugye hirtelen a megszépítő 40 év távlatából mindenki okos, szép, ügyes, jó tanuló és szorgalmas volt, még az a családtag is akiről eddig keringtek a szórakoztató történetek mennyire nem akart tanulni. Még Ő is nagy matekes volt!

Szezon végi olívaünnep

Az utóbbi években örömmel tapasztalom, hogy egyre több a „falubuli”, a helyi fesztivál, ünnepély. Ezek nagyon fontos dolgok, ugyanis ezeken az alkalmakon nemcsak a helyi termékeket tudják hirdetni és árusítani, de a helyi tavernák, vendéglők is megtelnek, ugyanakkor magát a helyet reklámozzák. Messzebbről is jönnek ide érdeklődők és nagyon sok még az Athéni aki itt van és aki pont ezt szereti a szabadsága alatt, legyen valami „happening” is a napon való pihenés mellett.

A reklám szükségessége ellenére, nagyon nehéz ezekről az eseményekről kicsit „odébb” tudomást szerezni. Vagyis nem szervezik meg jól maga az esemény meghirdetését, hisz alig 5-8 km-l messzibb lévő helységekben nem tudja senki, mi történik „odaát”. Persze a kisebb helységek között, különféle érdek-összeütközések is vannak és éppen ez az, ami gyengítheti a vidék, mint egység, erejét, dinamizmusát. Az idén a már említett Kallikratész terv alapján amúgy-is össze vontak 3 közigazgatási területet egy központtá, ami Limni városa lett, emiatt a már nem központnak számító területekről kivonnak bizonyos dolgokat, megmozdulásokat.

A lényeg a lényeg: az este megtartották másodszor (tavaly volt az első), az olívabogyó ünnepét Roviesben. Rovies híres olívatermő vidék, persze nem véletlenül, az 1800-s években történt az olívaligetek telepítése, nagy kiterjedésű cédrusfaerdők kivágása árán. Mára azonban egyik legjelentősebb olívatermő helység, az itt sajtolt olaj különlegesen finom, aromás, extra szűz, nullás savasságú. Az itt élők 90 %-ának a megélhetése, illetve annak forrásai az olívával van kapcsolatban, vagy azért mert az olívakitermelés folyamatában dolgoznak vagy azért, mert olívaligetek tulajdonosai.

Az ünnepélyeket itt mindig a szabadtéri kosárlabdapályán rendezik, ahol bőven van hely, műanyag székek vannak a nézőknek odakészítve és minden ilyen ünnepély befejezője egy büfé, ami mindig ingyenes. A falubulik jellemzője ez, a helybéli kulturális egyesület asszonyai kitesznek magukért és finomabbnál finomabb falatkák, bor, édesség kerül az asztalra.
Az ünnepség kezdetén elmondtak pár mondatot a vidékről és az olívával való kapcsolatáról, majd fellépett a helyi kulturális egyesület női tánccsoportja, utánuk pedig a közeli Edipszói tánccsoport. Nagyon érdekes, hogy az utóbbi években a szigeti néptáncok mellett egyre divatosabbak az észak Görögországi, pontosabban a Thrákia vidékéről származó táncok. Nincsen olyan falubuli, ahol ne legyenek ilyen táncok, mikor mi felléptünk Limniben, akkor is, az egyik csoportunk ezeket táncolta, tegnap pedig a Rovies-iek is, ráadásul gyönyörű, tiszta új trák népviseletük volt, melyeket a Boldog Dávid kolostor szponzorálásával frissen varrattak. Elgondolkodtam azon is, mi pénzt kiadnak ma emberek egy-egy divatosabb, trendi, márkás ruha megvásárlásáért, elnéztem a kosztümöket, micsoda mestermunkák, melyeket kézzel hímeztek darabonként valamikor az asszonyok! Mindenesetre a trák táncok divatosságával kapcsolatban, el fogok beszélgetni hozzáértővel, mert nagyon fúrja az oldalamat. A trák vidéken élők közül különös népszerűségnek örvendenek a Sufli körüli népcsoportok, melyeknek fő foglalkozási területe a selyemhernyó tenyésztés volt és talán ma is az. De erről talán bővebben sikerül az ősszel írni, mert ha összejön, a néptánccsoporttal lesz oda egy utunk.

Szóval a két néptánccsoport fellépése után lehetett bulizni és a büfénél kajálni, mi ezen a ponton eljöttünk, mert rengetegen voltak és inkább átültünk egy helyi kis tavernába, megenni egy gyrost és meginni egy sört. Tudtam, nem szabadna, mégis beadtam a derekam: mikor ilyen banzájok vannak nem szabad helyben beülni enni, rossz a kiszolgálás, lassú és sületlen az étel. Javasoltam sógornőmnek, menjünk máshová, de neki kedve volt embereket látni, így maradtunk. Sokára ettünk, de az este kellemes volt és végre nem sültünk saját levünkben, ugyanis tegnap reggel borús időre ébredtünk, aminek különösen megörvendtem. A hőmérséklet le is ment vagy 7-8 fokot, de estére megint szép idő lett és persze nem volt szerencsénk egy csepp esőhöz sem, így az öntözést sem úsztam meg. Mára már megint ragyog minden, de beindultak a „meltemi” szelek, amik annyira erősek, hogy mindent lefúj a balkonról, székeket, asztalokat – ha nincsenek a megfelelő helyen. A kellemes idő 2-3 napot fog tartani, utána megint nagy-meleget jósolnak.

Jöjjenek a tegnapi képek:



A helyi népművészettel foglalkozók kiállították munkáikat, itt az ékszerek, bizsuk.




Olívaszappan, balzsamolaj, olívapaszta, olívás motívumú kötények, tányér-alávalók a felhozatal.


Nézőtér.



Trák kosztümök, táncok. Sajna nem vittem a normális fényképezőgépem, felállni is lusta voltam, így csak ilyen abszolút amatőr és sötét képek, csak hangulatérzékeltetőnek.



Az est méltó befejezése :)


Természetjárás

A kórusest után elég későn kerültünk ágyba és azóta sem tudtam bepótolni a kimaradt pihenést.. Néha olyan igazi ólmos fáradtságot érzek, ami annál erősebben rám tör, minél inkább őszies az idő. No nem kell megijedni, még messze van a tél, viszont a napok észrevehetően rövidültek és éjszaka most takaróztam be először egy lepedővel kb. 1 hónap takarótlanság után.

A lényeg, hogy aznap éjjel Bizsu sem hagyott aludni, mert az éjszaka közepén nagy zajra ébredtünk. A zajok mibenlétéből, arra a következtetésre jutottunk, hogy már megint egy szerencsétlen mit sem sejtő macska betévedt és éppen az utolsókat nyikkantja Bizsu szájában. Ki sem mentünk, az elfogyasztott úzocska nem engedte. Reggel valóban rátaláltam egy nagy boldogan, farkát csóválva, láthatóan eltelve magától, döglött macseket őrző Bizsura. Szokás szt egy csepp vér nem volt, úgy kinyiffant minden járni tudó élőlényt ez a kutya, ahogyan az a nagy vadászkönyvben meg van írva. És félszemű! Hamar kidobtuk a már megmerevedett macseket, remélem nem volt valakié aki siratta, habár természet dolga ide vagy oda, semmiképpen nem élvezet tanúja lenni egy ilyesminek:(

Utána nagyon korán felkerekedtünk a gyalogtúrára. Eddig nem volt túrázó egyesület a vidéken, ami nagy marhaság illetve mulasztás, hisz itt a gyönyörű táj, hegyes vidék, csak menni kell! Mi annak idején Athénban rengeteget túráztunk egy nekünk passzoló egyesület keretén belül és ez itt nagyon hiányzott. Most úgy néz ki hirtelen ez is alakulófélben van, így mi is beneveztünk az első túrára, ami csak 6 km-s volt. Murtia falu mögött átszeltük a hegyoldalt és elmentünk Erotokritos forrásához, ahol várt a busz, ami mindenkit visszavitt eredeti felszállóhelyére.

Erotokritos kútjánál volt egy rövid idegenvezetés is, a Limnibeli híressé vált néptörténeti kutatónk által, akinek a fedőneve a sajtóban: „o Elimnios” (A Limni-beli).

Erotokritos a róla elnevezett, 10.000 versből álló szerelmi költemény főhőse. Vikentios Kornaros, Krétai író által szült mű, mely a legjellemzőbb példája a görög reneszánsz kori irodalomnak. A költeményt úgy versformában mint prózában angolra lefordították és ismert irodalmi körökben. Egy klasszikus szerelmi történet a király lánya és egy szegény csóró lovag között, a lényeg, hogy a lovag valamikor Chalkidába menekül és valamikor ehhez a kúthoz is eljut. Kissé hihetetlennek tűnik nekem a sztori és lehet ez is egyike a nép fantáziájának a történelmi tényekbe való átfolyásának, hisz Chalkida ide 75 km és annak idején nem volt aszfaltút ami a vidéket vele összekötötte, hanem veszélyes ösvényeken kellett átszelni a hegyeket. Nem beszélve arról, hogy a költemény nem lehet tudni mennyire alapul valós történelmi tényeken. De hát a monda így tartja, én nem igazán értek hozzá és a kút neve Erotokritos, mindenki úgy ismeri időtlen idők óta.

Az erdei séta nagyon jó volt, jólesett, habár azt nem mondhatom, hogy be lennék rozsdásodva. Hál’istennek az idei nyáron mindenre panaszkodhatok, de arra, hogy nem mozognék biztos nem:)

A képekre kattintva nagy méretben is megnézheted őket!