Képek: Május 27, Orosz Szent János hitvalló búcsúünnepe a maradványait örző templomnál, Prokopi helységben, észak Évián.
Joannisz Roszosz, azaz hitvalló Orosz Szent János, bár nem tartozik a görög földön született szentek vagy vértanúk közé, a görög nép mégis különös, meleg szeretettel ápolja emlékét. A Minea május 27-re teszi ünnepét, ami csak egy nappal követi egy másik, bolgár származású hitvalló és vértanú, Új Szent György ünnepét, aki a törökök alatt, 1515-ben szenvedett Krisztusért.
Szent János a XVII. század végén született Kisoroszországban. Felnőtt korában Nagy Péter seregébe került katonai szolgálatra és részt vett az orosz-török háborúban. 1711-ben, a pruti hadjárat idején többekkel együtt a tatárok fogságába jutott, akik eladták őt a török lovasság egyik vezérének. Kis-Ázsiába került egy faluba, amelyet egykor Prokopiosznak hívtak.
A keresztény hadifoglyokat a törökök megpróbálták a mohamedán hitre téríteni: egyeseket fenyegetéssel vagy ígérgetéssel, másokat, a kitartóbbakat különféle kínzásokkal. Szent János ez utóbbiak közé tartozott. Gazdájának elszántan adta meg a választ: „Se fenyegetéssel, se e világ élvezeteinek vagy gazdagságának ígéretével nem tudsz eltéríteni a szent hittől. Kereszténynek születtem és úgy is fogok meghalni.” A hitvalló bátor szavai, hitének szilárdsága, életszentsége idővel meglágyították ura kemény szívét. Abbahagyta a kínzásokat, a fenyegetéseket, és csak azt hagyta meg neki, hogy vigyázzon az állataira. Szent János a lóistálló egyik sarkában kapott helyet.
Istennek embere látástól-vakulásig dolgozott, lelkiismeretesen teljesítve ura minden parancsát. Téli hidegben vagy nyári hőségben, félig mezítelenül és lábbeli nélkül végezte szolgálatát. A többi rab gyakran gúnyolódott rajta buzgósága miatt. Ő azonban nem haragudott meg rájuk, sőt ellenkezőleg, segített munkájukban és vigasztalta őket nyomorúságukban. Ez az igaz élet mind a rabok, mind pedig a gazda szívét rabul ejtette. Ura olyannyira megbízott már benne, hogy felajánlotta, visszaadja a szabadságát és oda költözhet, ahová akar. János mégis a lóistállónál maradt, ahol éjjelente szüntelenül imádkozhatott, erősödhetett minden jóban, Isten és az emberek szeretetében. Néha az éj leple alatt elment Szent György nagyvértanú templomába imádkozni. De továbbra is szolgált urának, szegénysége dacára is segített a rászorulóknak, a betegeknek, és megosztotta velük szűkös eledelét.
Amikor halálát közeledni érezte, kérte, hívjanak papot. A pap azonban nem mert nyíltan a szentségekkel egy török főúr házába menni, ezért egy almába rejtette a Szt. Eucharisztiát. Szt. János hálát adva Istennek mindenért, megáldozott, és 1730. május 27-én megpihent az Úrban. Amikor gazdája megtudta, hogy meghalt, elhívta a papokat és átadta nekik a hitvalló testét. Temetésére az össze keresztény összegyűlt Prokopioszban.
Több mint három év elteltével egy pap álmában kijelentést kapott arról, hogy a szent teste nem indult romlásnak, hanem ereklyéi sértetlenül megmaradtak. Szt. János testét fölvették és ünnepélyesen Szt. György nagyvértanú templomában helyezték el. Ekkor kezdődött a csodás jelek, gyógyulások sorozata, amelyekkel Isten igaz szolgáját megdicsőítette. Nemcsak ortodox keresztények kezdtek egyre többen az orosz szenthez fordulni imával, hanem örmények, sőt törökök is: „Istennek rabja, ne kerülj el bennünket irgalmaddal.”
1924-ben a keszáriai Prokopiosz lakóinak el kellett hagyniuk szülőföldjüket és Euboia szigetére kellett költözniük. Ekkor vitték magukkal Orosz Szt. János ereklyéit is. 1951-ben új templomot építettek tiszteletére, amelybe évente hívők ezrei zarándokolnak el Görögország minden részéből, különösen május 27-én, a szent emlékének szentelt ünnepen, a hitvalló szent közbenjárását, testi-lelki gyógyítását kérve.
