Román állami televizió Evián

A Román Állami Televizió és egy független olasz filmes stáb kooperációja eredményeként egy dokumentumfilm fog születni Görögország különböző, még ismeretlen részeiről. Igaziból nem tudnám azt mondani, hogy pontosan megértettem, mi az egésznek a koncepciója, de a lényeg, hogy filmeztek és képeket készítettek Evián is. A dél Eviai filmezés jobban ment, mint az észak Eviai, amennyire ezt az utólagos információk alapján meg tudom ítélni. Ami engem illet, felajánlottam a helyi turizmussal foglalkozó vállalkozók szövetségének, hogy beugrok asszisztálni, legyen valaki, aki tud az anyanyelvükön beszélni, ugyanis az olasz stáb is kitelepült román személyekből állt, kivéve egyetlen operatőrt, aki olasz volt.

Igaziból ez is az info-tour kategóriájába tartozó munka volt az újságírók részéről. Az info-tour-ok lényege, hogy a helyiek meghívnak egy csapat újságírót, akik ennek fejében cikkeznek vagy filmeznek a vidékről, mindez a vidék promóciójának az érdekében. Ezek az info-tour-ok eddig észak Evia esetében nem sok eredménnyel jártak, ezt nem az újságíróknak lehet felróni, hanem más tényezőknek, amikről most itt nincs miért szólni, mert nem érdekelheti a magyar olvasót. 
2009-ben az akkori frissen megnyitott turistairodánkkal szerveztünk már két ilyen info tour-t, egy magyar, majd egy román újságíró csapatnak, ITT lehet róla olvasni.

A nyolc személyből álló csapat a tervek szerint 14:30-kor már ebédelt Roviesben, az Alexandridis hotel kertjében, miután már megálltak és fényképeket, felvételeket készítettek Limniről.
Ezekután elvittük őket, megmutattuk nekik a Rovies-beli velencei tornyot, majd a Rovies-i olívaligetben a 2.000 éves olívafákat, végül felszaladtunk velük a Drimonas-i vízeséshez.
A programot, amit a résztvevőkön kívüli harmadik fél készített, nem tudtuk betartani. Míg a papírokon az állt, hogy este 8-kor mennek el, a csapat már du 4-kor elment volna. Tehát valahogy úgy képzelték, jönnek, ebédelnek, tovább mennek. Természetesen a költségeket a helyi vállalkozók állták és ennek fejében szerették volna a programot betartani, és elmondani, megmutatni mindazt, amit a napok óta szerveződő programtervben kidolgoztak. Végül sikerült őket 17:30-ig késleltetni és ha nem is alaposan informálni a helyi látnivalókról, de legalább megmutatni fontosabb dolgokat. Képek és felvételek készültek, gondolom utólag majd a megfelelő szövegekkel is kiegészítik, mert legalább a kezükbe sikerült nyomni bizonyos információkat.
Dél Evián többet ültek, pihentebben érkeztek és többet filmeztek, fotóztak, sok ajándékot is kaptak.
A konkluzió számomra az, amit eddig is tudtam: észak Eviát nem promoválják a turizmus szempontjából, úgy ahogy eddig sem. Marad minden a régiben: egyéni akciók, állami és központi segítség nélkül a helyi vállalkozók részéről. Az eredmény az egyre kevesebb turista, ami az itt nyaralóknak nem rossz, hisz tökéletes pihenésre a hely, de a helyi vállalkozók megélhetése egyre nehezebb.

Képek a dél és észak Eviai látogatásról:
(A dél Eviai képeket Vaggelis Gouventas, az észak Eviai képeket Vaggelia Alexandridi készítette)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!