Samothraki sziget 9. nap és újra itthon

9. nap, az utolsó a szigeten, illetve az utolsó előtti. Ma már alig vagyunk a társaságból, Panos fiunk már ügyeit intézi Alexandrupolisban. Középső fiunk ügyeletes lesz másnap délig, a Fotis barátja, aki még vele maradt a szigeten és a termál fürdő ügyeletes orvosa, átment Panoshoz Alexandrupolisba, intézi ő is a gyakornoki éve szükséges papírjait. A kemping kis tisztása így ma üres, J. idegesíti magát, nehogy valami esetleg eltűnjön, oda van kötözve a biciklije is.

Én egész délelőtt mosok, vasalok, főzők majd délután kimegyünk a kempingbe szétnézni. El akarom hozni a szép művészi gyertyatartóm, amit R. készített és nekem adott ajándékba mikor visszautaztak Athénba, de nagy meglepetésemre, nem találom :(
Rájövünk, hogy csak ilyen művészi alkotások hiányzanak, de azok mind. Elszomorodunk, meg is mondjuk fiunknak, nem örül ő sem a fejleményeknek. Később kiderül, ismerős vitte el, azt hitte, R.nek nem kellenek – de hozzám már nem jutnak el a dolgok..:( Elmegyek az utolsó meleg fürdőmet megejteni, egyedül vagyok a medencében, itt sincsenek már, utána kedvemre izzadhatok a padon a medence mellett, de sajnos nem elég meleg a víz, csak 36 fok, így nem izzadok annyit, mint előző napokban. Habár lehet már nincs is mit, mindent kiizzadtam :)

Utána kiülünk a kávézóba, immár csak hárman, nincs is kedvem írni, csak az emaileket nézem meg, érezhetően lehűlt a szeptemberi idő, esőt ígértek észak Görögországnak. A kávézóban összeszedték az asztalok felét, ez is idegesít, fokozza a szabadság vége érzést. Megkérdem bezárnak-e másnaptól, de nem, csak az esőtől félnek. Férjem kiszalad a kempingbe, a tisztás üres, hisz senki nincs, a mostani lakók: J., aki ügyeletes, Fotis, aki csak másnap jön Alexandrupolisból.

Mire hazamegyünk már öreg este, én roppant fáradt vagyok a sok munkától, kicsit Stephen King-ezek, majd lefekszem.

Másnap az utazásunk napja, reggel átszalad az ügyeletből J., megreggelizik, nyugisan dumcsizunk egyet, mielőtt visszamegy. Az egészségügyi központ majdnem a lakása mellett, nincs nehéz dolga, ráadásul ez nem Athén, az ügyeleteket legtöbbször teljesen át tudja aludni. Nekiállok, sikeresen kirugdosom férjem a kafenio-ba, aki ilyenkor csak láb alatt van és fokozottan idegesít az aggodalmaival, saját idegességével, gyerekem elfoglalja magát, én kényelmesen bepakolok és kimosok, elmosok, megfőzők még amit kell. Délben 1:30-kor megjön a hajónk, vele Fotis, kikerül J. is a rendelőből, hazajönnek, együtt ebédelünk. Mire elmosogatok, elpakolok, bepakolok indulhatunk. Kimegyünk mindannyian a kikötőbe, ahol a fiatalok el is búcsúznak, mehetnékük van a kempingbe, ahol az éjjeli eső benedvesítette J. sátrát és most szárítkozni akarnak. Ahogy elmennek, kisfiam nagy bőgésbe kezd, akkor jön rá, hogy elutazunk és egy ideig nem látja majd a testvérét. Hüppögve sír, még a hajón is, nehezen tudom megvigasztalni. J. különféle ajándékokat vett neki, fából készített helyi játékokat, ezzel játszunk amíg megfeledkezik szomorúságáról. Az idő kellemes a napon, még a hajón lévő nagy szélben is, már nincs az a kánikula, éppen jó. Integetünk az ormótlan Saos hegynek, a furcsa de annál érdekesebb szigetnek, majd kíváncsian fordulunk a csodálatos kék tengerben, a másik oldalon egyre közeledő város felé. 2 óra út után ott is vagyunk, Panos vár a kikötőben, mert férjem áthozta a kisebbik motorját, amin valami javítanivaló van. Észreveszem őt, ahogy a hajó befele araszol a kikötőbe, integetünk mindhárman, esünk át a korláton, de jó szórakozott módján nem vesz észre :)

S.-ék is várnak, S. felesége ott hagyott egy pár cipőt, a kulcsot a déli hajóval átküldte, így elhoztuk a cipőjét. Elvisznek egy hotelbe, lepakolunk, de nem hagynak lemosdani sem, igaz, az út eddig nem volt hosszú vagy fárasztó. Elmegyünk mindannyian a nekem nagyon-nagyon tetsző város egyik cukijába, ott kávézunk, édességet eszünk, majd este egy jó nagy társasággal elmegyünk egy, a fasírtjáról híres tavernába. 12-re kerülünk a hotelbe és egyenesen ágyba zuhanunk.

Ma reggel még elmegyünk Panossal kávézni, bevásárolunk Alexandrupolis-i görög kávét, tachinit, ami itt különösen finom (folyékony szezámpaszta, vaj helyett kenjük kenyérre méz alá), majd 11-kor terv szt. indulás Évia fele. Az út első felét én vezetem le, majdnem benzin nélkül maradunk, végül minden OK. Szaloniki után férjem veszi át a kocsit, a fél hatos Éviai komppal át is jövünk, 7-re itthon vagyunk.
Itthon lelomboz a helyzet, a kutya megszült, de nem a házában, hanem bemászott a folyondár tövéhez, ahol jó lyukat ásott, oda szült megint 8 kölyköt, rengeteg földet kiszórt a kocsifeljáróra. Sógornőm az öntözést próbálgatta, de több növény tönkrement, majdnem a citromfánk is. Sajnos két kis cipruska nem fogja túlélni. Ez van, ez legyen a legkisebb bajunk. Még majd írok a Samothraki archeológiai részről egy másik beírásban a napokban, nem feledkezem meg róla.

Holnap pihi lesz, habár a nagy út ellenére most jelenleg, nem érzem magam fáradtnak, csak kissé szédültnek a sok autózástól....

Jöjjenek az utolsó Samothraki-s képek:

A ház balkonjáról ez látszik. Szemben van két fehérre meszelt, hagyományos Samothraki-beli ház. A bal oldali teljesen hagyományos, azt hiszem semmi modernizálás nem történt itt azóta, hogy felépült. Nagyon belekukkantottam volna, de későn vettem észre. Egy nagyon magas és nagyon vékony, arisztokrata típusú öregasszony lakik itt, befodrosított, rövid hajjal (amolyan Marlene Dietrich rövid haj frizura). A WC-je a lenti baloldali ajtó, a lenti szemben lévő valszeg mosókonyha, mert itt van a mosógép, aminek a vizét kivezeti az utcára. Elég megszokott dolog a szigeteken, ahol nincs csatornázás, hogy a mosógép vizét kivezetik, ugyan tiltják, de hát ennek ellenére gyanítom itt is ez lehet a praktika, mert az út előttünk mindig öblítőszagú és vizes..

A középsőben is volt mozgás, de már 2 napja minden lecsukva, valószínűleg csak nyáron használják a házat.

Jobbra ez látszik. Ez a böhöm szikla rejti el tökéletesen Chorát a tengeren hajózók szeme elől. Tetején velencei torony maradványa és egy fantasztikus kilátást biztosító söröző a torony aljában. Az utcácska végén az egészségügyi központ, ahol mindkét gyerek dolgozott és a kisebbik most is dolgozik. Mellettünk az ernyő alatt finom török és görög édességeket készítő cukrászműhely.

Pont a szikla tövében van az egészségügyi központ, ahol fiunk unszolására tőlünk is vért vettek.

Az utcánk :) Imádtam! Csak ülni kellett a balkonon olvasás ürügyén és röpke egy óra alatt rengeteg hírt össze lehetett szedni :) Mindenki éppen itt találkozik a ház előtt és jó hangosan beszélgetnek :)