Samothraki sziget 8. nap

Laza nap.

A szigeten még mindig nagyon meleg van, annak ellenére, hogy a hőmérséklet esett.
Délelőtt pakolászok, mosok, mosogatok majd délben kimegyünk Kamariotissába a kikötőbe. Összefutunk ott megint mind, akik a társaságból még itt vagyunk. S.-ék ma mennek Alexandrupolisba és ott maradnak pár napot. Idegesek, rossz kedvűek, egy hónapot maradtak a szigeten, nehezükre esik hazaindulni, nehéz volt a pakolás is, a dzsip dugig tele, azt vezeti S. felesége, S. a kismotorral megy. A hajó már nincs tele, nyoma sincs a vasárnapi őrületnek, a sziget lassan de biztosan kiürül. Mielőtt elmennek megebédelünk együtt, befut J. fiunk is, ő a barátját hozza a kempingből, aki átszalad 1-2 napra Alexandrupolisba, ügyintézni hivatalokba.


Miután elmennek S.-ék és Fotis, két fiunkkal elmegyünk végre az archeológiai részre, megnézni az Istenek naoszát, a színházat, stadiont, sztoát – illetve ami ezekből megmaradt. Megnézni a misztikus helyet, ahol a Kabérok misztériumait tartották, az ókori világ legismertebb kultusz-ünnepségét. Erről majd külön posztban írok, otthonról.

Késő délutánra kikerülünk megint a kempingbe, ahol segítünk J. fiunknak elköltözködni egy jobb helyre, illetve R.-ék helyére, akik tegnap 2 hónap után hazautaztak Athénba. Függőágyakat kötünk át, edényeket, cuccokat cipelünk, rendezgetünk, majd este megint nekem forró termál fürdő, utána kis sörözés és haza. Ma az első este, hogy több időt töltök olvasással, igaz Stephen King “Mobiltelefon” c. műve nem éppen alvás előtti olvasnivaló. Nem is alszom jól, lehet azért, mert hiányzik a tengeri úszás, ami kimaradt, vagy talán mert közeleg a pakolásunk napja. A zaj érzékelhetően lecsökkent a ház előtt, alig jár kel valaki, olyan furcsa, hogy egyik napról a másikra ennyire kiürült a hely.
Másnapra takarítást, főzést tervezek, rendben akarom itt hagyni a srácot, pár napig csak eltart majd.
Képeket majd a következőben, ami lehet már csak otthonról lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!