Samothraki sziget 6. nap

Eljött az a nap is, amikor a sziget másik felébe indulunk. Először S. barátunkhoz megyünk, megbeszéltük vele előzőleg, hogy ma ő fog ezen a részen végigkalauzolni. Ők a katonai támpont mellett vettek telket, ami a vásárláskor nem volt egy zavaró körülmény, de mostanra kiderült, hogy itt nem lehet aludni csak akkor, amikor a katonák is alszanak. Az ébresztőt úgy fújják, hogy férjem szt. a túlsó török partokon is hallani :) S. eredetileg Alexandroupolis-beli, de aztán elkerült Athénba, most nyugdíj előtt álló fizikoterápista, saját rendelővel. Feleségének elég szép vagyona volt, a férfi mindig jól keresett, sok pénz ment át a kezén, sokat vesztett is, mert egyik kedvenc időtöltése az adok-veszek, persze házakat, telkeket, kocsikat és főleg..motorokat. S.-nak több mint 100 motor átment a keze között, ért is hozzájuk alaposan. Meg 2CV-k. Ez is egyik mániája. Megveszi őket, felújítja, használja egy ideig majd olyanoknak adja el, akikről tudja, hogy megbecsülik az antik kisautót. Vagy 30 volt már a tulajdonában. Rengeteg ismerőse, kiterjedt ismeretségi köre miatt sosem volt nehéz neki eladni, venni. Két nagy fiúk van, általánosan elfogadott normák szt. nem túl sikeresek, volt egy-két komolyabb gond is a közelmúltban, melyet csak ügyvédek tudtak kibogozni . Elment jó sok pénz erre is. A nagyobbik egy nagy ismert vállalatnál dolgozik Athénban, a kisebbik pedig leköltözött Gavdos szigetére, Görögország legdélibb szigetére, Krétán túl. A szülők nem díjazták ezt a lépést egyáltalán, de abban bíznak, majd megunja és előkerül onnan.

S.-ékkel azt is megbeszéljük, náluk ebédelünk majd a fürdés után, az utánfutónál. Ez egy nagyon jó kis szokás ilyen messzi szigeteken, ahol az ellenőrzés gyenge: megveszik a telket, rátesznek egy utánfutót, aztán köré építik a házat azzal, hogy csak az utánfutót árnyékolják, majd mikor kész, kihúzzák az utánfutót és befejezik a házat. S. is már elkészített egy részt abból, ami majd házzá fogja magát kinőni (ha időközben meg nem unja és el nem adja az egészet..), van egy nagyon nagy és kellemes nyári mosdója, mellette pedig egy kis szoba is, ahol már most is aludnia lehet pár embernek, ha úgy adódik. Egy hónapja vannak a szigeten és folyton barkácsol, szerel, tesz-vesz.

Az út a PACHI AMMOS öböl felé nem egyszerű. Habár nincs messzebb mint a Kipous, csak másik irányban, mégis nehezebben megközelíthető, mert nem a part mentén haladunk, hanem a hegyoldalban kanyargunk. Samothrakin rengeteg az édes-víz, telis-tele patakokkal, forrásokkal, melyek télen nagy erővel zúdulnak lefele az oldalakon és elrontják az utakat. Több ilyen szakaszon, most kiszáradt folyómedren kell áthajtani és örülünk, hogy az S. dzsipjével megyünk és nem visszük a mi kiskocsinkat. A rengeteg kecske miatt ez a rész még szikkadtabb, szárazabb, kopárabb mint a másik. Semmi nincs, egy szál fű meg nem tud teremni, mindenütt olívafák és kecskék, majd a horizontot lezáró fantasztikus kékség. S. elmondja, hogy a kb. 2.800 lakosra 70-80.000 kecske jut a szigeten, hihetetlen mennyiség, nem csoda, hogy nincs se száraz, se friss fű, mindent lelegelnek. A hegyeken nagy csapatokban már teljesen vadon élnek, nem is igen tudják követni a szaporodásukat. Az állami segély állítólag 2013-ban jár le és akkor talán szabályozni tudják majd ezt a dolgot. A Samothraki-beli kecskék “sós” kecskék, vagyis a tengervizet is isszák, nem csak az édeset, szemünk előtt iszogat egy szép barna, mikor megérkezünk a partra.
A part gyönyörű, minden homokos partot kedvelő álma. De teljesen ellentéte a sziget másik oldalán található partoknak. Nemcsak a rengeteg homok miatt, melyek homokdűnékben, buckákban torlódnak a part és a hegy között, hanem a stílusában is. A hangulatában. Itt nyoma sincs a sziget másik oldalán heverésző csöves és hippi fiatalságnak, itt a helyiek és a szigeten nyaraló gyerekesek strandolnak. Itt nincs meztelenkedés, hanem olyan mint bármely más konzervatív helyen, fürdőruhás és visítozó gyerekeket rekcumozó szülők. Nem sokan, vagy lehet sokan, de a part hosszú és mindenki olyan helyre mehet, ahol akár egyedül is lehet. Az öböl egyik végében beach-bar, elég idegesítő dipi-dupi zenével, előtte ernyők, nyugágyak, az egész nagyon szépen megcsinálva, a föld színeiben pompázva, alig kivehető távolról, csak a zene árulja el, hogy modernebb hely. Itt kajakot, vízibiciklit is lehet bérelni, csekély 10 eur/óra díjért.

Nem sokat ülünk, csak kb. 1 és fél órát, ami alatt én ki sem jövök a vízből. Csodálatos színű, hőmérsékletű, nem jönnék ki estig, de kezdünk éhesek lenni. Összevackolunk, visszahajtunk S. telkére ahol megnézzük Lupa kutya sírját is. Szegénykém tegnapelőtt még ugatva fogadott, mára már szívbemarkoló feliratos sírkő alatt fekszik. Öreg volt, 15 éves, több agyvérzésen ment keresztül és azelőtt való nap távozott az örök vadászmezőkre. S. felesége megint megkönnyezi, aztán nekiállunk a kaját elkészíteni. Én hoztam egy jó nagy adag fasírtot, ezt kisütjük, kissé lassan megy, fúj a szél, gyenge a láng. S. felesége készített finom helyi fetával, paradicsommal és kukoricával töltött palacsintákat, görög salátát, helyi kézzel készített laskát. Minden meglesz, az utánfutó ebédlőjében kajálunk, iszunk hozzá zamatos barna Vergina sört, ami mostantól nagy kedvencemmé válik.

Délután „haza”jövünk, picit pihengetünk, majd este 7-kor elmegyünk az én szokásos meleg fürdőmhöz. Utána a szokásos kávézóban Gerschwin zenére elvégzem a neteznivalóim, majd lemegyünk mindannyian: S.-ék és gyerekek, a kikötőbeli „Fourneli” pizzázóba, ahol kitűnő pizzával és makarónival, kellemes beszélgetéssel zárjuk a napot.