A Drimonas falu közelében lévő vízesést igaziból tavasszal és ősszel érdemes megcsodálni. Ekkor a táj csodálatos, a víz pedig vadul zuhan le a sziklákon.
Nyáron a gazdag vízesés majdnem teljesen kiszárad, csöndes kis csermelyként folydogál. A táj viszont ilyenkor is csodaszép, annak ellenére, hogy hiányzik a tavasz buja friss zöldje. A vízesés körülötti területet a Limni beli erdészeti hivatal nagyon szépen kialakította, és az emberi beavatkozás ebben az esetben semmit nem rontott a táj szépségén, hanem csak hozzásegítette és segíti az embereket, hogy pihenést, felüdülést találjanak ezen a csodálatos helyen sétálva. A képek csak valamennyire tudják érzékeltetni az erdő, a víz, a fák által teremtett békés hangulatot
Hogyan jutunk el Drimonas-ba
Gondolom, mindenkinek van egy becsületes Évia térkép a kezében (ajánlom beszerezni a freytag&berndt cég "Atene - Delfi - Eubea térképét, http://www.freytagberndt.com), így annak birtokában nem nehéz megtalálni a Drimonas-i természeti parkot. Azért a biztonság kedvéért megpróbálom röviden, a lehetőségekhez képest velősen leírni szavakban az útvonalat.
Chronia faluból kocsival a főúton Lutra Edipszu felé haladva, valamint Rovies falut elhagyva, az irányjelző tábla jobbra "Osios David" kolostort és a Drimonas-i vízeséseket jelzi.
Rovies-t elhagyva Lutra Edipszu felé kell vennünk utunkat viszont arra kell figyelnünk, hogy a Rovies-ből kitérő utolsó úttal majdnem szemben van egy másik út, mely a hegyen át Vutas-ba (Voutas) majd Isztiéá-ba (Istiaia) vezet. Tehát tk. egy nagy útkereszteződésről van szó Rovies Lutra Edipszu felőli végénél. Itt tehát nem Lutra Edipszu felé vesszük utunkat hanem Vutas felé. Kb. egy km után (talán annyi sem) figyeljünk, rögtön jobbra, meredeken felfele lesz egy aszfaltút és egy tábla, mely a Dávid kolostor felé jelzi az irányt. Erre kell haladni. Rovies és Drimonasz között 11 km a távolság. Az említett kolostor felé való letérés után legelőszőr a Paliochori nevezetű falut érintjük, mely nem fekszik közvetlen az út mentén, jobbra jelzi a tábla a letérőt, utána következik Damia, utána Kalamoudi. Kalamoudi és Drimonas között 4 km a távolság, útba esik a Dávid kolostor is. A Dávid kolostort elhagyva, egy adott pillanatban át kell hajtani egy patakon. Ez a patak az, melynek kis vízesése köré fantasztikus növényzet alakít egy kis meseparkot.
Útvonal-táblák: Rovies - Voutas irányba - Osios Dávid - Drimonas
A körút
Ha már Drimonasba az ember eljut, érdemes úgy intézni a dolgokat, hogy nagyobb kirándulás kerekedjen belőle. A legtöbb térkép valamint GPS program nem mutatja, hogy járható, illetve kocsizható út van Drimonas, valamint Kerasia között. Én már több éve járom ezt az útvonalat, ezért bátran ajánlom bárkinek. Az előbbi paragrafusban ajánlott freytag&berndt térképen viszont rajta is van az útvonal, amiről most beszélek. Tehát Drimonasból nem fordulunk vissza Rovies felé, hanem Kerasia (távolabbi és végcélpont: Agia Anna) felé vesszük utunkat Drimonasból egyenesen tovább, hegynek fel megy az aszfaltozott út, mely egy adott pillanatban egy hegyi fennsíkra érkezik. Nekem ez az egyik kedvenc helyem. Jó magasan járunk már itt. Nemsokára egy útkereszteződéshez érkezünk, ahol (sajnos alig lehet kiigazodni a táblákon) balra Kokkinomilia-t jelez, jobbra Agia Anna-t, de a tábla furcsa pózban van évek óta). Itt jobbra kell menni, Kerasia felé. Kerasia falu arról nevezetes, hogy nagyon régi, kővé vált fatönköket találtak és találnak folyamatosan a körülötte lévő mezőkön. Sajnos a Kerasia-i kővé vált erdővel igazán nem foglalkozik semmiféle hivatalos szerv, ezért pár kő - facsonkot lehet látni csak a falucska központi terén lévő óriási fa tövébe ledobva, ahol a gyerekek szoktak játszani. Legutóbb mikor ezeket megcsodáltam, jó szemetesek is voltak:( Kerasia-ból is a jobbra vezető úton kell tovább haladni, mely egy adott pillanatban jól olvasható és táblán jelzi az Amelandes irányt. NEM erre kell menni, hanem az Amelandes-i kijárat mellett srégen tovább lefele, az aszfaltozott úton. Nem megyünk át Strafi-n sem, mert az út még előtte kivezet, kitalál az észak Éviai "gyorsforgalmi" útra, mely Agia Anna felől megy Istiéa felé.
Ekkor már fentről elénk tárul az Égei tenger csodálatos kéksége. 7 km után Agia Anna faluba érünk, mely magasan a hegyre épült. A hozzá tartozó tengerpart sok néven ismeretes: ki Agia Anna-ként emlegeti, ki Agios Vaszilisz-ként, ki Agaliként. Az első név azért helyes, mert Agia Anna faluhoz tartozik a partrészlet és az ott lévő üzleteket, vendéglőket Agia Anna-i lakosok üzemeltetik nyáron. A második név azért helyes, mert a kis földnyelv, ami a partot északon lezárja, a rajta lévő kis-templom miatt az Agiosz Vaszilisz nevet viseli. A harmadik név pedig a part neve.
Érdekes lehet magyar embernek elképzelni az itteniek életét. Ugyanis a legtöbb Agia Anna-i lakosnak vannak földjei vagy valamiféle háza lent a part közelében, sokuknak pedig üzlete, tavernája. A szezon elején ezek az emberek leköltöznek az 5 km-re lévő parti üdülőtelepülésbe, majd szezon végén visszamennek a hegyi faluba. A nyáron nyüzsgő helyre télen senki sem ismerne rá, csak az utóbbi években érkeztek ide olyanok, akik télen is itt maradnak. Az Égei tenger vadsága télen különösen megnehezíti az itteniek életét, a folytonos nedvesség, só, szél mindennapi harcot igényel az elemekkel.
Tehát Agia Anna falu után csak egyenesen ereszkedünk lefele, a part fele. Egy adott pillanatban egy kis hídszerűséghez érkezünk, egy nagy kanyarban. Itt vigyázat, tábla mutatja ugyan, de nem könnyű észrevenni, hogy balra a kanyarban, felfele kell tartania annak aki Agali-ra igyekszik. Az út megint felfele mászik, de pár perc után elénk tárul már majdnem elérhető közelségben a tenger. Ez egy olyan látvány, amivel nem lehet betelni egy életen át. Csodálatos. Innen már nincs szükség leírásra, az út egyenesen beviszi az embert a nyári településbe és a part mellé.
Útvonal-táblák: Rovies - Voutas irányba - Osios Dávid - Drimonas - Kerasia - Agia Anna - Agali
Agia Anna-ból vissza Roviesbe most menjünk akkor Strofilián keresztül. Tehát Agaliról megint fel-, majd leereszkedve a főútra, ne térjünk jobbra, abba az irányba ahonnan érkeztünk, hanem menjünk balra, Chalkida irányába. 6 km-re a főútra való kitérőtől Strofilia faluba érünk, itt kell elfordulni jobbra Limni irányába. Ezt meg lehet tenni a faluba behajtva is, ekkor csak egyenesen át kell hajtani rajta, az út kivisz a Limni felé haladó főútra, vagy pedig elmegyünk a falu bejárata mellett a főút bal kanyarát követve, majd egy nagy elágazodáshoz érünk majdnem rögtön, ahol már tábla is írja a Limni-i irányt. Jobbra fordulunk a Limni-i irányba. Jobb kéz felől elhaladunk Strofilia mellett, ezután balra jelzi a tábla Farakla-t, jobbra Skepasti, balra Kechries, Dafni, Mourtia és utána Limni. Limniben is érdemes elidőzni vagy pedig Chronián át 10 perc alatt innen visszamenni Roviesbe.
Teljes körüt útvonal-táblák Roviesből kiiindulva:
Rovies - Voutas irányba - Osios Dávid - Drimonas - Kerasia - Agia Anna - Agali - Halkida-i irányban Strofilia - Limni-i irányban Kehries - Dafni - Mourtia - Limni - Chronia - Rovies.
Összkilométer Rovies - Agia Anna - Limni - Rovies: kb. 79 km
”...mikor mindent végignéztünk, továbbindultunk az említett vízesés felé. Szerencsére ki volt táblázva h merre kell menni, gyanítom, nem találtunk volna oda, ha nem így lett volna :) háthát.
ez is szép volt, nagyonnagyon szépséges, de ez is olyan volt mint az előző napi csodapart. volt egy pici játszótér az elején (ami tulképpen a vége volt, de pssszt, erről később), meg egy lépcső föl a semmibe, aminek a végén tényleg a semmi várt, meg egy elég meredek, és leírhatatlan sziklafolyam, persze lefelé a mélybe. borzongató volt. itt el is csodálkoztam egy kicsit (én kis naiv) hogy mivan ha a szárazság miatt most pont hogy nincs egy csepp víz sem a közelben. merthogy embereket nemláttunk, és csobogást sem hallottunk (ez annyira nem is meglepő, gondolj csak a kabócákra xD). de aztán öccs talált tovább utat, mit utat, ösvényt a bokrok között, és hamarosan megláttam...
a vizet. ami nem volt más, mint egy kicsi patakocska. de tiszta volt, és csillogó, és szelíd. csobogott a kövek között, teli békákkal és ebihalakkal. és a szitakötők repkedtek a fejed körül, és annyira békés és nyugodt volt, és természetes, és ááááh... egy picit úgy éreztem magam, mint ahogy az első ember érezhette magát mondjuk Izlandon. annyira érintetlen volt, és annyira távol a városok fullasztó, poros büdösétől, hogy szinte nem is hittem el, ilyen létezik? amint mondtam, volt ugyan ösvény, de azt nem nekem találták ki. én szeretek mindent közelről látni, érezni, hisz tudod, mien vagyok :) kövekről kövekre ugráltam, fotóztam, mint valami megszállott, ugyanazt gyakran többször is, máshonnan, mert mindenhonnan eszméletlen volt. ahogy kiszélesedett a terep, eltűntek a fák, és egy 'öböl' került a szemem elé. namost megint vedd elő a fantáziád, megpróbállak odavarázsolni. állsz egy kövön, és azon agyalsz, hogyan juss át egy másikra, anélkül hogy nyakig lucskos lennél. de egyszercsak elvonja a figyelmed egy minihelikopter, isten egy újabb csodája, és ahogy követed a szemeddel, elámulsz. egy smaragdzöld tavacska, felette többtízméter sziklafal, nem ám egyenesen, nem, mivel a víz az évszázadok alatt kimosta az alját. befelé dől, de meg sem fordul a fejedben, h rádomlik, mert annyira monumentális, hogy egyszerűen képtelenség, hogy valami onnan elmozdítsa. elfeledve az óvatosságot, továbbmész, be a szikla alá, ahol rácsodálkozol egy tündérvirágra, ami egy maréknyi földben vert gyökeret, egy apró résben. rácsodálkozol továbbá, hogy mien apró vagy te is, ahogy fellesel a hegynyi sziklára, ami közelebbről még hatalmasabb. és ott a víz a lábad előtt, tényleg tó, semmi sem rezgeti a felszínét, teli zöld élettel. és rádöbbensz, hogy milyen szerencsések, milyen hihetetlenül mázlisták voltak az ősemberek, hiszen ők láthatták leges-legelőször ezt a helyet. és szemben is szikla, ott csillog a patak a réseken keresztül, ahogy egy rémsok idővel ezelőtt vájt mederben csobog le a tóba. és ezt is meg kell nézned közelről, mert soha többé nem láthatsz ilyen szépet. és akkor átugrálsz a másik partra, és felmászol addig, ameddig még lehetséges, és kitekeredve figyeled a csodát. legszívesebben ottmaradnál egész életedben, egyedül az akadályoz meg ebben, hogy tudod, még van mit látnod. mert ez még mindig nem az, amért idejöttél. mert ha lejön a víz, akkor fenn a sziklatetőn is van valami varázs. és testi épségedet veszélyeztetve akkor, de nem számít, felmászol, és úgy érzed magad, mint egy konkvisztádor. előtted a viz, látod a peremét a hatalmas sziklának, ami az előbb még fölötted magasodott, de most legyőzted, rajta állsz, és kimész a szélére, egy apró hiba, egy szerencsétlen mozdulat, és meghalsz, de a szépsége ezt is megéri. (még jó hogy anyádék nem látják :) ). és itt már nem is hasonlít patakra, mert mindehol ottvan, hol folyik, hol nem, de mindenhol víz van. és mászol tovább, mert másznod kell, és megint találsz egy tavacskát, egy nemistavat, egy majdnemtavat, vízgyűjtőt, kristálytisztát, jéghideget, mágikus kis tükröt a hegyóriások között. és belemész, mert nem hiszed el, hogy ott van előtted, persze láttál már nagyobbat, szebbet, de ilyen tökéleteset soha, mert ez egy igazi, egy valódi vizesés. látod, de nem hiszed, mint egy álomban, ahogy a magasból lezuhanó víz meghal a köveken, szétfröccsen, újraéled, és szalad tovább, mindig, soha meg nem áll... és mennél, minél közelebb hozzá, de ő csalfa szerető, nem enged magához, védi a csodáját a tükrével, a kis zöld csillagkönnyel, mert te nem vagy rá méltó hogy megérintsd, megfürödj alatta, te csak egy szánnivaló halandó vagy, de ő örök, ő halhatatlan. csalódott vagy, de boldog is, hogy legalább eddig eljutottál, és kitalálod, hogy ha alá nem állhatsz, majd állsz fölé, és kapod magad, és mászol tovább, most nem a sziklákon, mert nem tudsz, megtréfáltak, mész hát a neked való ösvényen, mert nehogymár azt hidd mindenre képes vagy...
és végül csak fennvagy, de hogy lásd a becsapót, visszább kell menned, mert itt még szelíd, még csak gondolkodik, hogy később elvarázsol téged, és találsz egy fát, ami magas, és ősöreg, és halottnak tűnik, de ez is csalás, mert dehogy halott, hogy is képzeled, hiszen ő is majdnemhalhatatlan, csak te vagy semmi. és odamész, és megsimogatod, és látod hogy odvas, és veszed a bátorságod, beléállsz, magasabb nálad, talán még kétszer beleférnél, de a bogaraktól való félelmed most erősebbnek bizonyult a kalandvágyadnál. és aztán továbbmész megint, ismét kövekről kövekre, újra fák alatt, de hamarosan megint eltűnnek a fák, nincs más csak szikla, úgy tűnik a szikla lett a víz jegyese, hiszen mindkettő örök, de talán ez mégsem igaz, mert a folyékony erősebb a szilárdnál, alakítja, formálja, ahogy csak kedve tartja, ahogy egy jó feleség betöri a mafla férjét, és közben elhiteti vele, igen drágám, te vagy a szikla!
és van ott ezernyi pici vízesés-gyerek, csobognak, kacagnak, kicsúfolnak, de őket még legyőzheted, átlépheted, megállíthatod ha akarnád. de te nem akarod, téged nem ők érdekelnek, ők csak pónik, de téged a pegazus érdekel. és akkor meglátod, hogy megelőztek, megelőztek, és visszazuhansz a valóságba, és a rémület kitisztítja az agyad, és a féltés erősebb lesz. rákiáltasz a merészebbre, könnyelműbbre, hogy menjen onnan, és irtó dühös vagy rá, amiért összetörte a képet, ami benned élt, visszavonhatatlanul vége van már nincs bátorságod felmászni, és legyőzni, megnézni, már csak arra vágysz, hogy a kis buta öcséd épségben lekerüljön onnan. és akkor ketten mentek vissza, ő diadalmasan, te kicsit megszégyenülten, de csak halványan érzed ezt, máris tovatűnt az előbbi érzés, hisz csak egy vízesés, ugyan kérem, máshol is van, máshol is ilyen. de valahol mélyen tudod, hogy soha többé, semmikor, és mindig ő győz....
ez volt hát Katarraktesz, a csalfa szerető, ezt éreztem akkor, és tudod mit, köszönöm hogy le kell írnom neked, mert egy kicsit most megint ott voltam, és egy kicsit most megint elvarázsolódtam....”
A görög kaland blogban írt beszámolók, melyeknek valamilyen közük van a Drimonas-i vízeséshez:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!