Legutóbb tavaly szeptember végén jártunk itt, egy tökéletesen sikerült kirándulás alkalmából. Most kis csapatunk megint elindult felfedezni a szurdok szépségeit. Alaposan felszerelkeztünk dupla cipőkkel, fürdőruhával, mivel tavalyról emlékeztünk, hogy a szurdokban néhol olyan mély volt a patak, hogy úszni is kellett. Megint csak 12-kor délben kezdtük az ereszkedést, úgy mint tavaly is. Az idő kellemes volt, nem túl meleg, sőt akár hűvösnek is mondható. Az ereszkedés simán ment, megnéztük megint a Bolovinena sziklát is, ahonnan a törökök elől vetette magát a mélybe a hős asszony 1823-ban. Nevét márvány emléktábla őrzi a sziklával szemben. Vadkecskékkel is találkoztunk, ugyanazokkal talán, akik miatt 2009-ben meghiúsult ugyanez a kirándulás, mivel a Bizsu kutyánk akkor elkapta az egyik kisebb kecskét. A mostani kutyánk (Bizsu fia) is megkergette őket, de nem nagyon izgattuk magunkat miatta, nagy testű, lomhább állat a Bizsunál, házőrző, nem vadász, inkább őt féltettük, nehogy a mélybe zuhanjon, a kecskék a másodperc töredéke alatt elillantak előle.
A kellemetlen meglepetés lent ért bennünket, mert sajnos a patak ki van száradva. Az idei ősz elején járunk még csak, még nem voltak esőzések és a szurdokban van víz ugyan, de poshadt, tele békákkal és egyéb élőlényekkel, amibe semmiképp nem akartunk combon felül belegázolni.
Így egy új útvonalat választottunk, elindultunk a szurdokkal ellentétes irányban, a kiszáradt patakmederben, annak reményében, hogy rálelünk arra a pontra, ahol 2009-ben egy erdei földúton ereszkedve értük el a patakmedert, és majd ott mászunk vissza. Az útvonal hosszabb volt, mint amire számítottunk, ráadásul a völgyben döglesztő meleg volt, szellő nem mozdult. Viszont sikeresen megleltük a földutat, amin egy nagyon fárasztó (a meleg miatt) emelkedő szakaszt tettünk meg. Össz-vissz talán 4 órát gyalogolhattunk, vagy talán kicsit többet. Nem volt könnyű terep, nagyon meredek volt lefele is és felfele is, a mederben pedig a nagy kövek és sziklák tették próbára a lábunkat. Lett egy esés is, aminek reméljük nem törés a következménye, valószínűleg csak nagy fájdalmakkal járó húzódás. Szerencse nem lábat érint a dolog, "csak" vállat, mert nem tudom hogyan másztunk volna vissza, vagy kit hívhattunk volna segítségül a mély szurdokvölgyben.
Végül szerencsésen visszaértünk, így most megmutathatom a fotókon a kiszáradt NILEAS szurdokot.
