Útvonal Athénba

Athéni útjaim alkalmával, mindig északi irányból érkezem, ahogyan mindazok, akik Éviáról szoktak egy napra bemenni. Habár simán kivitelezhető az 1 napos Athéni kirándulás, mely Éviának egyik nagy előnye, azért rá kell szánni a megfelelő időt. Ez a beírás ugyanazon útvonal bejárása után született, mint amit a turisták is bejárnak Athéni kiruccanásai alkalmával. Nekik mindig kivétel nélkül az általam megszokott módszert javaslom, vagyis azt, hogy metróval menjenek be a központba. Kivéve ha aug. 15 körül mentek be, mert akkor üres a város, jól lehet közlekedni.

Észak Évia általam "benépesített" :) bármely pontjáról 2 órát kell számítani a legészakibb metróállomásig, a KIFISSIA állomásig. Útközben tőlünk most egy fizetős kapu van, ahol jelenleg 1.90 eurót kell fizetni, de ez egyáltalán nem biztos, hogy nyáron is így lesz. Vannak ugyanis olyan kapuk is, amelyeken most fizetés nélkül áthajtunk, de a nyári turistaözönben lehet, hogy beüzemeltetik. Az állam és egyéb intézmények most ott kapnak pénz után, ahol tudnak.. Athént elérve, ki kell térni a  VARIMBOMBI EXIT-nél, de ahogy felérünk a hídra, rögtön balra kell fordulni, átmenni a sztráda fölött, majd rögtön be jobbra a TATOIOU útra. Innen már csak egyenesben kell cammogni a legelső metróállomásig, ha nem térünk le jobbra vagy balra és követjük a többiek irányát, előbb vagy utóbb megjelenik jobb oldalunkon a KIFISSIA metróállomás. Igaz ez itt még amolyan kéregvasút, jóval lentebb fog föl alá bújni. Itt keringeni kell kicsit, parkolóhelyet vadászva. Nincsen zárt parkoló, a kocsit nyugodtan lehet a szabadban hagyni, ha találunk helyet, persze minden csábítónak látszó zacsit, táskát, neszesszert el kell tüntetni a látható helyekről. Én nem itt szoktam parkolni. Hanem a következő állomásnál, a KAT-nál. Aki bevállalós, az menjen nyugodtan előre, az út kivezet egy nagy sugárútra, a Kifissias útra és itt pár perc múlva lesz egy jól látható tábla, jobbra mutatós iránnyal amin jelzik a KAT-t (baleseti kórház). Ha itt betérünk és lecsorgunk, nekimegyünk a síneknek:) Szabad helyet keresünk, tapasztalatom szt. könnyebb itt parkolni, mint Kifissian. És ennyi. 

Ami a metrót illeti, ez a zöld vonal és át kell szállni a pirosra ahhoz, hogy az Akropolisz-i megállóhoz érjünk. Ezt vagy az Attiki nevű megállónál vagy az Omonia-nál lehet megtenni. A jegy jelenleg 1 euró az átszállásokkal. Ha valaki többet metrózna, vehet családi vagy csoport vagy napi jegyet, de sztem erre ne nagyon számítsatok, mert egy napra bőven elég az Akropolisz és környéke. Athén történelmi központja ugyanis itt van és van bőven gyalogolni való egyiktől a másikig. A többi  része Athénnek ugyanolyan mint bármely nagy város részei és Pireuszban sincs semmi érdekes, hacsak nem egy olyan Rejtő Jenő féle kikötői kalandra vágyik valaki:) A Pireuszi vonal a zöld metró, akkor pedig a Kifissia megállótól le kell menni a másik végállomásig, kb. 1 óra utazás. Az Akropoliszig is lesz 3/4 óra az átszállásokkal.
 Lásd az Athéni tömegközlekedésről szóló bejegyzésem.
A legjobb ha pisiszünetet és várakozásokat, átszállásokat beleszámítva valaki 4 órával számol észak Évia és Akropolisz között. Hazafele az út mindig rövidebb:)

Nekem is ma majdnem 4 óra lett. 3/4 8-kor indultam itthonról, aztán megálltam Prokopiban venni egy kiflit:) Aztán megálltam a Sirius megállónál a sztrádán, ahol a nagy Jumbo játéküzlet van és ahol minden vendégem meg szokott állni. Itt mindig tiszta és kulturált a mosdó, aztán meg be szoktam erősíteni egy kis kapucsínóval, amit plasztik fedeles pohárban lehet kérni és 2,5 euró a kisebbik (ami teljesen normális méret). 10 órakor ott voltam a Kifissia megállónál és a kocsiból meggyőződtem, hogy nincs szerencsém egy éppen akkor ürülő helyhez, így továbbhajtottam a KAT-hoz. Itt pikk-pakk találtam és nagy boldogan lementem a metróhoz, amitől sikerült pár méternyire parkolni. Eléggé pofára estem, mert javítják az északi metróvonalat, így most ugyanazon a sínen közlekedik a felfele és lefele haladó szerelvény is, illetve csak egy szerelvény közlekedik. Ez rögtön késést jelentett. Aztán útközben kiderült, a javítási hercehurca miatt, a zöld metró nem is megy le Omonia-ig, hanem csak az Attiki-ig, szerencse nekem ez jó volt, de útközben még egy Eirini nevű helyen átszállítottak-ezt nyáron is szokták. Így összességében 2-szer szálltam még át és majdnem 1 órát még elszórakoztam a vonaton. Hivatalba mentem, de tudtam ilyenkor jobb lesz, mert reggel vannak  a sorok, a későn kelő lustáknak mindig hamarabb megy:) El is intéztem amit akartam és amitől eléggé paráztam, ok nélkül végül, majd utána elindultam bóklászni egyet a városközpontban, ahol szerintem nem jártam legalább egy éve. Vásárolni is akartam fűszereket, de végül nem lett belőle semmi mert elment más vásárlásra az idő, amikről a konyhablogomban fogok beszámolni. 
Ami erre a blogra tartozik, az annyi, hogy nagyon megpakolva róttam a központ utcáit és bámészkodtam a színes kavalkádban, amit rég nem láttam és kimondottan most jólesett. Közben meg átkoztam magam, mi a fenének nem vittem magammal a kis bevásárlószekerem, nem lett volna akadály a hivatalban sem és többet vásárolhattam volna, minden fele áron van mint ahogyan itt nálunk beszerezhetem! Így is sztem fél méterrel lett hosszabb a karom a mai nap után:)

Pár kép a mai Athéni központból:















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!