Március 25 - ünnepi helyi előadás

A modernkori Görögország történelmének talán legfontosabb kilométerköve az 1821-ben kezdett török elnyomók ellenni harc. A görög történelem irányát meghatározó mozgalom, mely eposzi méreteket öltve, 9 év véröntés után ért sikeresen véget. Az elnyomók elleni felkelés eredményeképpen, 1830-ban megalakult az első szabad görög állam. Az eleinte nagyon kicsi ország köré gyűlik a világ hellenizmusa, hogy új, szabad történelmi útját megkezdje.
Ez a harc, mely hosszú ideje alatt hősies tettek és tétlen stagnálások között váltakozott, összekovácsolta a világ hellén érzelmű embereit és egy új, rendkívül erős nemzeti öntudatot eredményezett. A sikeres mozgalom végakkordja az 1830-s Londoni protokoll aláírása.

Minden évben felvonulással ünnepeljük kisvárosunkban a görögség egyik legnagyobb ünnepét. Az idén a helyi néptánccsoportunk egy kis előadás keretében egyrészt megünnepelte a nevezetes napot, másrészt bemutatta a helyi közönségnek az új tagokat. Az előadáson bemutatott táncokat kevés kivétellel a 2012 szeptembere után beiratkozott új táncosok adták elő.

Az előadás helyi és más szigetekbeli táncokat foglalt magában. A férfiak hagyományos öltözéke a "vraka", a bugyogó, a szigetvilág jellegzetes darabja. A kék vraka a Limni-beliek öltözéke, míg a fekete az Égei szigetekbeli viselet. A nőkön Sifnos és Kithnos szigetekbeli ruhák voltak.



"Trechantiraki" vagy "Lygaria"- hagyományos Serifos szigetekbeli tánc



"Ni ke Dre" - hagyományos Amorgos szigetekbeli férfi tánc



"ΜΕΣ’ ΤΟΥ ΑΙΓΑΙΟΥ ΤΑ ΝΕΡΑ" (Az Égei tenger vizein) - a hajósok biztonságos visszatéréséért keletkezett hagyományos népdal, eredete Lerosz szigete





"Ikariotiko" - Ikaria szigetérúl eredő néptánc



"Arapina"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!