Ebben a bejegyzésben az Evia-i mézről szeretnék írni. Nagyon sokan állnak tanácstalanul hazaindulás előtt, mert nem tudják, mivel kedveskedhetnének szeretteiknek. Mi lenne szebb, jobb és egészségesebb ajándék az Eviai vastag, illatos, gyógyhatású méznél? Jöjjön hát pár szó róla.
Eviai méhészek állítása szerint a tavaszi méz illatosabb és ízletesebb, mint a nyári vagy őszi méz. Evia hegyein, lankáin rengeteg tavasszal és kora nyáron a virágzó növény, mint a zsálya, levendula és egyéb erdei virágok. A tavasszal begyűjtött erdei méz elkészítése után 2-3 hónappal kristályosodik be. Ára 10-12 euró/kg körül mozog.
Görögország fejlett méhészeti hagyományokkal rendelkező ország. Már az ókorban is a görögök mindennapi étrendjének szerves része, ahogy a fennmaradt írásokban olvashatjuk. A görög mitológiában sok helyen szerepel, maga Zeusz és az Olimposzi istenek alaptápláléka volt. Hippokratész, de Arisztotelész is ajánlták a méz fogyasztását több betegség gyógyítására, valamint az immunrendszer erősítésére. Az ókori görögök úgy tartották, aki naponta mézet fogyaszt, hosszú életű lesz. Ezt állította Démokritosz, aki 110 évet élt, de az előbb említett Hippokratész is 104 éves korában halt meg. A hosszú-életű emberek szigetén, Ikaria-n is nagyon sok mézet fogyasztanak.
A mai, majdnem 10 milliós Görögországban évente 17.000 tonna mézet "termelnek" és fogyasztanak. A görög ember jól tudja, hogy a méz valóságos csodafegyver a betegségek ellen. Ezért alig van olyan vidék, ahol ne foglalkoznának méhészettel.
De mi a méz?
Erről nem szeretnék hosszan társalogni, hisz rengeteg szakportálon el lehet olvasni pontosan mi is a méz. Annyit mindannyian tudunk róla, hogy egy természetes, édes, folyékony anyag, amit az Apis Mellifera családba tartozó házi méhek termelnek. A görög mézeket két nagy kategóriába lehet sorolni, ezek: a virágmézek és az erdei növényeken lévő manna-pajzstetvek termékéből származó mézharmat. A mediterrán térségben a szárazságot jól tűrő bokrok, répafenyők és egyéb növények testén élő manna-pajzstetű, testét többszörös rétegben bevonja édes mézharmattal, melyet a méhecskék begyűjtenek.
Mindkét fajta nagyon kedvelt az országban, de ha szeretném kissé behatárolni, akkor azt mondanám, talán a mézharmatot jobban szereti a görög ember.
Az édes mézharmatok egyik szembetűnő jellegzetessége, hogy rendkívül vastag állagúak, alig folynak. A fenyőmézen kívül ide tartoznak az erdei növényekről begyűjtött mézek is.
Aleppo fenyőméz vagy a manna
Egyik legkedveltebb mézharmat-típus az aleppofenyő-méz, melyet az ország egész területén gyűjtenek a méhek. A fenyőmézet a fák törzsén, zsenge rügyein és a tűleveleken begubózott Marchalina Hellenica pajzstetűk édes nedvéből gyűjtik a méhecskék (a mannából). A fenyőméz magas ásványi-anyag tartalommal rendelkezik és kiváló gyógyszer torokbetegségekre, valamint hűléses megbetegedésekre. Az aleppo fenyőméz nem kristályosodik be. Begyűjtési ideje Április, valamint az Augusztus és November közötti időszak. Ára 8-10 euró/kg között mozog termelőtől. Az aleppo fenyőméz kiváló eledel a virágpor allergiában szenvedőknek, mert nem tartalmaz egyáltalán virágport. Ez a fajta méz a görög méztermelés 65%-t teszi ki, tehát láthatjuk hogy a görög méhészet fontos alapterméke. Ez néha visszaélésekhez is vezet (méhészek akik mesterségesen terjesztik a pajzstetűt, ami pedig magas koncentrációban elszárítja a fát..de ez talán egy másik post témája lesz).
A Marchalina Hellenica pajzstetű Görögországban, Törökországban, Cipruson és Izraelben fordul elő, szárny nélküli hernyóhoz hasonlító jószág, mely kizárólag a fenyő testében található nedvekből táplálkozik és mozgása csúszás-mászással történik. A kiszáradás ellen saját magát vastagon bevonja a mézharmattal, mely cukorban gazdag, vastag védőréteget képez testén. Aki a Sinai sivatagban pl. éhezik, a manna-pajzstetűből nagyon sok cukrot és fehérjét nyerhet. Minden bizonnyal a sivatagban vándorló izraelitákat is ez a manna tartotta egy ideig életben. Néhány kép a manna tetűről egy aleppo fenyőfán:
Tavaszi erdei méz
Kakukkfű méz
A kakukkfűméz nagyon erőteljes színű, ízű, aromájú méz, a legjobbak közül való. Magas vitamin és enzimtartalmú, nem kristályosodik be. 1 kanál 21 kalóriát tartalmaz és 30%-l magasabb az édesítő hatása mint 1 kanál kristálycukornak. Ára 15-18 euró/kg.
Az Athéni orvosi egyetem biológiai laborjának kutatásai szerint, a kakukkfű-méz védőhatással bír a prosztata és emlőrák ellen, valamint rendkívül magas a folsav tartalma. A magas folsavtartalom szívbetegségek elleni védőhatással bír.(forrás)
Rodomello vagy Gjulberi
Ez egy különleges Eviai méz, melyet a méhek a közép Eviai Ochi hegy lankáin lévő növényekből gyűjtenek be. Ezen növények között van a Görögországban "hegyi tea", általunk sármányvirágként ismert növény, borsikafű, oregano és fajtái, valamint a vadrózsák. Ezekből a növényekből gyűjtött méz nagyon különleges ízű, sehol máshol Görögországban nem megtalálható. Nem kristályosodik be és évekig eltartható, megőrzi átlátszó, világos színét. A méznek gyulladáscsökkentő hatása van és nagyon gazdag ásványi anyagokban.
A fennmaradt szájhagyomány szerint a török uralom idején a Karystos-i pasa magának gyűjtette be mind a rodomello-t, majd ezt elküldte a török szultánnak. A szultán egy részével a háremének kedveskedett, a többivel pedig idegen országok uralkodóit ajándékozta meg. Ha néha görög lakos próbált magának rodomello-t méhészkedni, és az kitudódott, a pasa parancsára kiherélés volt a büntetése. Ennek a különleges méznek az ára 15-20 euró között mozog és csak közép Evián fellelhető.
Hanga méz
A hanga (Erica manipuliflora) egy ősszel virágzó cserjés, bozótos növény. Evián a méhészek csodanövénye. A hangából táplálkozó méhek nagyra nőnek, idegesek és nagyon aktívak. Ezek a legerősebb dolgozók. A hangaméz színe eleinte zöldes, majd a tél folyamán lassan barnulni kezd, míg végül a konyak vörösesbarna színét veszi fel és tartja is meg stabilan. Nagyon hamar bekristályosodik, 1-1,5 hónapra a készítése után. Μagas a vitamin és enzimtartalma, ezért Európa szerte a bio-boltokban lehet rátalálni. Kiváló tulajdonsága a koleszterincsökkentés. A hanga nyugtató és vízhajtó hatása a mézbe is átkerül, így a hangaméz gyulladáscsökkentő hatása főleg az emésztési és húgyrendszer javát szolgálja. Ára 10 euró/kg körül mozog.
másként be nem jelölt képek forrása:
Az írás a gorogkonyha.com-n is megjelent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!