A leprások szigete - 4. rész: a film

Ahogy az előző bejegyzésemben említettem, az első film a szigetről 1956-ban készült. Ez egy orvosházaspárról szólt, akik a szigeten harcoltak a betegség ellen. A szigeten akkor még javában folyt a betegápolás, de a film hatására, a még kezelésre szoruló betegeket átszállították az Agia Varvara epidemiológiai kórházba és Spinalonga többé nem lett lepratelepnek használva.

A következő rövid filmet 1968-ban készítette Werner Herzog, egy Spinalongán élő magányos emberről, aki nem akar onnan elköltözni. A film címe "Letzte Worte".
1993-ban készült egy dokumentumfilm, majd 2007-ben egy rövid film a Spinalongai történetről.

Victoria Hislop immár 17 nyelvre lefordított könyvének a megjelenése előtt nem foglalkozott senki behatóbban a sziget történetével, néhány fanatikus kutatón kívül, akiknek szava nem tudott eljutni sem a nagyközönséghez de a hivatalos szervekhez sem. Aztán a könyv óriási sikere mindezt megváltoztatta. Victoria Hislop érdeme, hogy több ország kérte tőle a jogot, hogy a könyvet megfilmesítse, de ő végül Görögországot választotta. A forgatókönyv elkészítésében is társszerepet vállalt Mirela Papaikonomuval, a forgatások alatt pedig nagyon sokszor jelen volt, arról nem is beszélve, hogy mindkét forgatókönyvírónak van egy rövid cameo megjelenése a filmben.

Victoria Hislop, "Eleni háza" c. feliratot tartva a kezében pózol a díszletek előtt
Maga a sorozatfilm egy szuper-produkció, a legnívósabb munka a mai görög televízióban. Összesen 26 részből áll, 120 színész és több mint 500 statiszta vesz részt benne. A film büdzséje 4 millió euró! Mivel a házakat Spinalongán már nem lehet tatarozni, ezért a Spinalongai falunak megfelelő díszleteket készítettek a szemben lévő Plaka-n és Ano Elundan. A jelenetek kizárólagosan Krétán lettek forgatva, a Spinalongán folytatott részeket 2009 decemberétől 2010 márciusáig forgatták, ami időszak alatt a színészek Krétára költöztek.

Eleni és a csónakos férje, Jorgosz
Ana és a két szerelem

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!