Kréta függetlenné válása után a lepra egyre elterjedtebb betegség kezd lenni Krétán. A betegeket Heraklion mellett, a Meskinia nevű helyen kezelik. Ez a kezelés inkább tüneti kezelésekben merül ki és abban, hogy a betegeket elzárják teljesen a külvilágtól, hogy ne fertőzzenek meg másokat. Mivel a Meskinia környéki lakosság úgy gondolja, hogy a közeli lepratelep egy fertőző góc a vidék életében, egy új, teljesen elszigetelt hely kiválasztása égető fontosságú.
Spinalonga éppen akkor abban a furcsa helyzetben van, hogy nem lehet belőle "kirobbantani" a török lakosokat. Kréta török uralom alatti éveiben az ellenállási mozgalom nagyon erős és dinamikus. Az ellenállók sokszor nehezítik meg a törökök életét, akik ilyenkor beveszik magukat a Spinalongai velencei erődbe. Aztán miután Kréta felszabadul, pár török család végleg letelepedik Spinalongában, ahonnan semmiképpen nem akarnak hazamenni. Így a Krétai Állam 1903-s döntése, miszerint Spinalonga-ba fogják átszállítani a leprás betegeket, két legyet üt agyon egy csapásra.
1904 október 13-n beköltözik az első 251 leprás beteg, majd 1935-ig 400-ra emelkedik a számuk. Ellátásukat az állam fedezi, ráadásul havi járandóságot is ad a betegeknek.
1926-ig gyakorlatilag semmiféle változás nem történik a szigeten. A roskadozó épületeket úgy használják a betegek, ahogyan azokat az ideköltözésükkor találják. 1926-1933 között, Eleftherios Venizelos államelnöksége alatt, ugyan próbálják az épületeket kijavítani és az emberek életét kissé jobbá tenni, nem sok eredménnyel.
A betegek, akiket idehoznak élő halottaknak számítanak, hiszen soha többé nem hagyhatják el a szigetet, de őket sem látogathatja meg senki. A társadalom a szigetre költözésük után nem akar többet róluk tudomást venni, eltemeti őket. A családok, akiknek valamelyik családtagja leprás és a szigetre kerül, mély szégyenbe burkolóznak, társadalmi helyzetük a lehető legrosszabbá válik, mindenki megszakítja velük a kapcsolatot. A legtöbb ilyen család arra kényszerül, elhagyja a vidéket, megfeledkezzen beteg hozzátartozójáról és máshol keresse a boldogulást, soha többé nem téve említést a Spinalongára került családtagról. Vannak olyanok is, akiket a leprás beteg segít anyagilag a járandóságából, a pénzt a szigetre járó szállítókkal küldve haza. A levelek és egyéb küldemények csak fertőtlenítés és lepecsételés után hagyhatják el a szigetet.
1935 szeptemberében érkezik a szigetre Epaminondas Remuntakis nővére, majd 7 hónapra rá ő maga is, 21 évesen.Ő az, akinek a története később Victoria Hislop "A sziget" c. könyvében az elnök alakját megihleti. Remuntakis tanult ember, aki mélyen megdöbben, mikor a szigetre érkezése után felfedezi a körülményeket, amikben élnie kell majd. Nagyon jellemzően, életrajzában azt írja Spinalongáról, hogy a sziget, a modern Kréta Minotaurusza, mely egymás után követeli áldozatait. A szigeten élő betegek nagy része tanulatlan ember, aki mély depresszióban vagy a betegség előrehaladott állapotában él, nem törődve a körülményekkel. A helyzet teljesen érett arra, hogy egy tanult és erős egyéniségű ember vezetője legyen a leprás betegek Spinalongai közösségének.
A visszamaradt dokumentumok, valamint maga Remuntakis önéletrajza, beszámolnak a szigeten lévő helyzetről: Spinalongán ugyan van egy gyógyszertár, de a gyógyszerész maga tanulatlan ember. Az épületek nagy többsége az összeroskadás előtti állapotban, tető és padló nélkül, félig leomlott falakkal, a nyílászárók vagy nem léteznek, vagy sarkaikon lógnak. A szemét az úton ülepedik, szörnyű bűzt árasztva. A kinti világban az a hír járja,a szigetlakók barlangokban élnek. Remuntakis rögtön elhatározza, megpróbál a betegek során változtatni.
Nemsokára vezetésével elkezdődik a változás: az épületeket tatarozzák, a teljesen kopár szigetet benépesítik növényekkel: szőlőt, citromot és eukaliptusz fákat, leander bokrokat ültetnek. Létrehozzák a betegek testvériségét, szakszervezetet és szakszervezeti üzleteket létesítenek. Az üzleteket ellátják mindennel, élelmiszertől kezdve a legfinomabb jersey anyagig. Kórházat létesítenek, iskolát, színházat és mozitermet építenek. A szűk utcákon a testvériség hangszórókat helyez el, melyekből folyamatosan szól halkan a klasszikus zene. A szervezett leprás közösség a maga fura módján jólétben él és vele együtt a szemben lévő Pláka és Elunta is. Ugyanis a betegek bizonyos járandóságot kapnak az államtól, melyből vásárolnak, így fellendítik a környék gazdasági életét.
A szigeten persze tragikus és romantikus történetek is szövődnek, pontosan, ahogyan azt V. Hislop leírja. 1935-ben megérkezik Tassia testvérével a szigetre, 10 évesen. 6 hónapos, amikor szülei a szigetre kerülnek és eltelik további majdnem 10 év, mire újra látja őket, immár ő is mint a sziget lakója. A dokumentumfilmben, melyet láttam, szívfacsaróan, mégis immár tárgyilagos hangnemben ecseteli a megérkezésüket, ahogyan a testvére nem akar kiszállni a bárkából, ahogyan remegnek miközben kényszerítik őket partra szállni, ahogyan 3 napig nem esznek félelmükben. Aztán az évek telnek, Tassia 14 évesen Remuntakis felesége lesz és 1939-től 1976-ig élnek boldog házasságban. A férfi igazi vezetőszemélyiség, Tassia felnéz rá és imádja. Amikor 1947-ben a férfi megvakul, egy évvel a csodahozó gyógyszer szigetre kerülése előtt, Tassia esténként olvas neki, míg férje végül nyugtalan álomba merül.
A szigeten a II. világháború alatt furcsa helyzet uralkodik. Egyrészt ide nem teszi be a lábát se német, se olasz, másrészt nincs elég élelmiszer. A németek ellátják őket, mivel a szemben lévő Plaka lakosait kilakoltatván, nincs aki élelmet vigyen a sziget lakóinak, de nem kényeztetik el őket. Sokan halnak ekkor meg a gyengék közül alultápláltság miatt. A szigeten viszont zavartalanul foghatják a szabad rádióadókat, Grammatikakis orvos a híreket rendszeresen nyomtatja és osztja szét a sziget lakói között.
folyt. köv.
1935 szeptemberében érkezik a szigetre Epaminondas Remuntakis nővére, majd 7 hónapra rá ő maga is, 21 évesen.Ő az, akinek a története később Victoria Hislop "A sziget" c. könyvében az elnök alakját megihleti. Remuntakis tanult ember, aki mélyen megdöbben, mikor a szigetre érkezése után felfedezi a körülményeket, amikben élnie kell majd. Nagyon jellemzően, életrajzában azt írja Spinalongáról, hogy a sziget, a modern Kréta Minotaurusza, mely egymás után követeli áldozatait. A szigeten élő betegek nagy része tanulatlan ember, aki mély depresszióban vagy a betegség előrehaladott állapotában él, nem törődve a körülményekkel. A helyzet teljesen érett arra, hogy egy tanult és erős egyéniségű ember vezetője legyen a leprás betegek Spinalongai közösségének.
A visszamaradt dokumentumok, valamint maga Remuntakis önéletrajza, beszámolnak a szigeten lévő helyzetről: Spinalongán ugyan van egy gyógyszertár, de a gyógyszerész maga tanulatlan ember. Az épületek nagy többsége az összeroskadás előtti állapotban, tető és padló nélkül, félig leomlott falakkal, a nyílászárók vagy nem léteznek, vagy sarkaikon lógnak. A szemét az úton ülepedik, szörnyű bűzt árasztva. A kinti világban az a hír járja,a szigetlakók barlangokban élnek. Remuntakis rögtön elhatározza, megpróbál a betegek során változtatni.
Nemsokára vezetésével elkezdődik a változás: az épületeket tatarozzák, a teljesen kopár szigetet benépesítik növényekkel: szőlőt, citromot és eukaliptusz fákat, leander bokrokat ültetnek. Létrehozzák a betegek testvériségét, szakszervezetet és szakszervezeti üzleteket létesítenek. Az üzleteket ellátják mindennel, élelmiszertől kezdve a legfinomabb jersey anyagig. Kórházat létesítenek, iskolát, színházat és mozitermet építenek. A szűk utcákon a testvériség hangszórókat helyez el, melyekből folyamatosan szól halkan a klasszikus zene. A szervezett leprás közösség a maga fura módján jólétben él és vele együtt a szemben lévő Pláka és Elunta is. Ugyanis a betegek bizonyos járandóságot kapnak az államtól, melyből vásárolnak, így fellendítik a környék gazdasági életét.
A szigeten persze tragikus és romantikus történetek is szövődnek, pontosan, ahogyan azt V. Hislop leírja. 1935-ben megérkezik Tassia testvérével a szigetre, 10 évesen. 6 hónapos, amikor szülei a szigetre kerülnek és eltelik további majdnem 10 év, mire újra látja őket, immár ő is mint a sziget lakója. A dokumentumfilmben, melyet láttam, szívfacsaróan, mégis immár tárgyilagos hangnemben ecseteli a megérkezésüket, ahogyan a testvére nem akar kiszállni a bárkából, ahogyan remegnek miközben kényszerítik őket partra szállni, ahogyan 3 napig nem esznek félelmükben. Aztán az évek telnek, Tassia 14 évesen Remuntakis felesége lesz és 1939-től 1976-ig élnek boldog házasságban. A férfi igazi vezetőszemélyiség, Tassia felnéz rá és imádja. Amikor 1947-ben a férfi megvakul, egy évvel a csodahozó gyógyszer szigetre kerülése előtt, Tassia esténként olvas neki, míg férje végül nyugtalan álomba merül.
A szigeten a II. világháború alatt furcsa helyzet uralkodik. Egyrészt ide nem teszi be a lábát se német, se olasz, másrészt nincs elég élelmiszer. A németek ellátják őket, mivel a szemben lévő Plaka lakosait kilakoltatván, nincs aki élelmet vigyen a sziget lakóinak, de nem kényeztetik el őket. Sokan halnak ekkor meg a gyengék közül alultápláltság miatt. A szigeten viszont zavartalanul foghatják a szabad rádióadókat, Grammatikakis orvos a híreket rendszeresen nyomtatja és osztja szét a sziget lakói között.
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!