Görög vidékek és ízek - 8. rész


Itt a vége, fuss el vége, ez a főzős dokumentumfilm utolsó része. Teljes egészében észak Evián forgattuk, és nem fejeződött be úgy, ahogyan azt terveztem. A legszebb partokat az utolsó 4 részre tartogattam, mert eleinte úgy terveztük, hogy összesen 12 rész észak Evia lesz. Sajnos csak 8 részt sikerült leforgatni, összevágni, feltenni majd feliratozni, remélem, hogy ezek is örömet okoznak majd a nézőknek és sok újat, érdekeset tudnak meg belőle erről a - magyar turisták által - gyakorlatilag ismeretlen vidékről.

Ahogy már a 7. résznél említettem, a két utolsó rész teljes egészében a Húsvéti szokásokról, templomi szertartásokról szól, de az 5. részben kezdődik igazán a Húsvéti beszámoló, mert az 5.-ben van szó a Virágvasárnapról.
Ebben az utolsó részben bemutatom a leghíresebb észak Eviai kolostort, melyet az egész ortodox világban ismernek és sok zarándok jár ide: a Boldog Dávid kolostort. Mesélek keveset a húsvéti gyertyákról, majd sokat foglalkozunk a báránnyal és a belsőségekkel, a hagyományos húsvéti ételekkel. Lefilmezzük a kolostorban feltámadási körmenetet és a Fény átadását az embereknek. Ami a kulisszatitkokat illeti, már a 7. résznél említettem, hogy a stáb fele a kolostorban filmezett éjjel 1-kor, én meg a stáb másik fele Dafniban maradtunk, és ott is lefilmeztük a Feltámadást, majd a magiritsza elfogyasztását az éjjeli vacsorán.

A különböző témák kezdőpercei:

Elejétől: Rovies, Herkules öböl
3:58 - Boldog Dávid kolostor
11:10 - Húsvéti ételek előkészítése
19:55 - lambadesz, húsvéti gyertyák
21:10 - Feltámadás a Boldog Dávid kolostorban
23:18 - báránysütés

Jó szórakozást, kellemes időtöltést!
Alább a videó, majd a képek következnek.


Képek a báránysütésről:


Képek a Boldog Dávid kolostorból:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!