Az ötödik, valamint a még hátramaradó három részt Húsvétkor forgattuk, többnyire jó időben, nem kellett már úgy fázni, mint a téli forgatásokon.
Ebben a részben az események a Limni melletti "Kioski"-nak becézett parton kezdődnek, ahol ütögetős játékot játszunk a családommal. Ezután az egyik Limni-beli gyrosos-nál készítünk gyrost. annak ellenére, hogy a Húsvéti böjt vége felé járunk és kevesen fogyasztanak húst. Ezért is készül csak egy kisebb gyrosos rúd, ami majd el fog fogyni este a vendéglőben. A központi templomnál mesélek pár szót a Virágvasárnapi szokásokról, amiket pár felvétellel, melyek a templomban készültek, be is mutatok. Nagyon sokat kellett mennünk, jönnünk, hogy minden Húsvéti szokást felvegyünk. A Virágvasárnapi mise reggel 7-kor kezdődik, mi olyan fél 9 fele mentünk a templomba, de már így is késő volt ahhoz, hogy szép virágos babérlevélcsokrot kapjak, így maradtam csak a simával. A mise után egyenesen lementünk a placcra, ahol a néptánc egyesület, melynek én is tagja vagyok, rögtönzött egy kis ünnepséget. Ennek keretén belül kicsontozott tőkehalból kroketteket sütögettünk és azokat a járókelőknek eladtuk, ezt majdnem minden ünnepkor így szoktuk, ebből a bevételből erősítjük az egyesület pénzét. Volt persze egy kis tánc is, pár helyi táncot jártunk el, a stáb ebből egyet kiválasztott, amit egészében lefilmezett. Összességében ez a két nap, a fáradtságtól eltekintve kellemesen telt és minden jól ment, mint a karikacsapás.
Alább jön az ötödik rész, majd a képek, hogy a kíváncsibbak be tudjanak kukkantani a "színfalak" mögé.
Jó szórakozást kívánok és osszátok bátran a filmet!
Ha nem jelennének meg a feliratok, a jobb alsó sarokban lévő cc gombot kell megnyomni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!