Augusztusi fesztivál - pitás esték

Mint minden görög vidéken, nálunk is az augusztus az abszolút főszezon, nemcsak a turizmus szempontjából, hanem a kulturális események szempontjából is. Ami a turizmust illeti, az idén még inkább a belföldiekre korlátozódott. A külföldi turisták száma eddig is elenyésző volt, de az idén ha megláttunk egy-egy idegen kocsit, még mi is megfordultunk utána. De nem erről akarok írni, hanem a fesztiválról. 

Fesztiválnak neveznek mifelénk egy kulturális eseménysorozatot, mely 1 vagy több hétig tart. Két fesztivál van a környékünkön, az egyik egy magánrendezésben álló kulturális esemény, a másik pedig az önkormányzat által megrendezett. A kettő egymással nagyon is rivális viszonyban áll. A görögökre nagyon jellemző módon, nem tudnak egymás között kiegyezni, így a magán tulajdonban lévő kis nyári színházban rendezett fesztiválon meg sem jelennek azok, akik az önkormányzati fesztivállal vannak kapcsolatban valamilyen módon. A kettő pedig nem ütné egymást, mert a magánfesztivál többnyire klasszikus zenekoncertekből és színházi estekből áll, míg az önkormányzati inkább falunapok jellegű, sok néptánccal és népiesebb eseményekkel.
Az önkormányzat által megrendezett fesztivál minden évben augusztus 1-15 között zajlik. Mondhatni, hogy minden második nap van valamilyen esemény, az önkormányzathoz tartozó valamelyik nagyobb faluban. A fesztivál nyitó és záró-estje természetesen az Önkormányzati székhelyen, vagyis nálunk, Limni-ben van megtartva. A fesztivál egyik szervező tagja, mondhatni alap szervezője a TO LYMNI néptánccsoport (FB-n oldalt szerkesztek a csoportnak, sok videó-val), ahol én is 2 éve már, táncolok. A tánccsoport alapító tagjai között neves és régi Limni-beli családok tagjai vannak, akiknek nagy befolyásuk és beleszólásuk van nemcsak az önkormányzat körül folyó dolgokba, de majdnem mindenbe, ami a környező vidéken történik. Így hát természetesen a fesztivál alatt rengeteg a néptánccsoport tagjaira háruló feladat. 



Minden évben augusztus 1-n, a fesztivál nyitó-napján, felállítjuk a tánccsoport kis bódéját a főtéren. A kis bódé üzletként szolgál a két hét alatt. Itt többnyire olyasmit árulunk, amit a csoport tagjai önkéntesként készítettek: likőröket, szappanokat, lekvárokat, a Limni-beli népviseletet ábrázoló kis figurákat bekeretezve és egyéb ilyesmit. A befolyó pénz a csoport kasszájába megy, ebből fedezzük többek között a kiszállásaink bizonyos költségeit. Az idén három "evős" napot is tartottunk. A nyitó-napon a csoport nőtagjai "pita"-kat (görög rétes) készítettek, ezeket árultuk. Egy későbbi napon "live":), "lukuma"-t, görög fánkot sütöttünk és árultunk. A legutolsó kajás napon pedig édességeket készítettünk és azokat adtuk el. Mindhárom esemény nagy sikerrel zárult, de a legsikeresebb a lukuma nap volt, sorokban álltak az emberek, egy tányér lukuma-ért:)
Az eseményekről "élőben" és "élesben" értesítettem az FB követőim, meg a TO LYMNI rajongókat, de hadd álljon itt most így összefoglalva ez a tevékeny és nagyon kellemes nyári periódus.
Képek a pita-estről:










Ezeket készítettem én. Recept majd a gorogkonyha.com-n

Képek a lukuma-estről:

Olajban sül a lukuma

A tányérban még alaposan leszórjuk dióval és meglocsoljuk mézzel




Sokan ennének




Sor!



"Kyria" Zoi (Zoi asszony), aki a lukuma-t sütötte halomra











..és végül az édesség-est:


Halva



Bugatsa




A barna, nagy kocka az én ravani-m

Előtérben ravani és görög csöröge (diples)

Diples (görög csöröge)

Mustalevria (Mustos krém)

Gyümölcstorta

Joghurt-torta



A fesztivál utolsó két estéje is mindig klasszikusan ugyanaz. Az előesten a tánccsoport előadása élvezhető minden évben, a záróest pedig Limni történelmének felelevenítése, ezekről a következő bejegyzésben írok.
Ezt a beírást a gorogkonyha oldalamon is megjelentetem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!