Olívaest Roviesben

A nyári periódus a vége felé tart és az én erőm is:) Az olívaestet a tavaly is megtartották Roviesben, az idén volt harmadszorra megrendezve. A válság körüli mizéria sajnos kihatott az idén mindenre, a megtartott előadások a tavalyiakhoz képest szegényesebbek voltak, kivéve az augusztus 14 és 15-i Limni-beli eseményeket, melyek sikeresebbek, minőségibbek voltak mint tavaly. Talán azért, mert Limni kihasználta megerősödött helyét, hiszen az új közigazgatási terv szt. mely az idén lépett életbe, bekebelezett 2 szomszédos "dhmos"-t, önkormányzati területet, így nagyobb kiterjedésű lett és nagyobb a "hatalma". A Rovies-i olívaesten nagyon látszott a tavalyihoz képest alacsonyabb büdzsé. Az idén belépőt fizettünk a bekerített kosárlabdapálya kapujánál, mely 5 euró volt. Az 5 eurós jegyben volt 2. db rablóhus (szuvlaki), olívapaszta, olívabogyó bőven, uborka és kenyér. A bort, sört külön kellett megvenni és a dobozos sör különösen drága volt az idén minden tenger menti kiszolgáló egységben, 2,5 euró, mely aránytalanul drága a többi árhoz képest. Tehát az 5 eurón kívül az ember még kiadott a zsebéből innivalóra, de lehetett újból rendelni rablóhúst, akinek a kettő kicsi suvlaki nem volt elég, 1,5 euróért darabját. A pálya egyik szélén a helyi termékeket reklámozták, melyeket szépen lefotóztam és utána a fotókat véletlenül letöröltem. Volt ott olívapaszta mindenféle ízesítésben, olívamintás blúzok, kötények és nagyon szép olívamintás kerámiák, pontosabban csészék, vajtartók és szalvétatartók. A tavaly több volt, de időközben itt is széthúzás támadt, ami sajnos annyira jellemző a szomszédos falukra, településekre. Persze nem görög találmány, az embör már ilyen, a görög különösen, sokat marakodik itthon, de külföldön nagyon összetartóak. Az idén megalakult egy újabb női egyesület, a Rovies-i kézműves nők egyesülete és mivel bizonyos érdekeket sértettek, ezért most sehol nem szerepelnek együtt a Rovies-i kulturális egyesülettel. Ez annál is sajnálatosabb, mivel ezek a települések nagyon kicsik, sztem nem bonyolódhatnak ilyen luxusba, hogy egymásra acsarkodjanak, két maroknyi ember..

Ennyi bevezető után, jöjjön a Rovies-i videó az előadásról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!