Dávid kolostor búcsú - Krisztus színeváltozásának ünnepe

A Dávid kolostor tk. november 1-n, Dávid napján ünnepel, de mivel van egy híres Megváltó ikon a kolostorban, ezért augusztus 6-n is éppen olyan nagy ünnep van, sőt nagyobb, mint november 1-n. A görög praktikus szellem megköveteli, hogy nyáron is legyen valami rendezvény, ünnepi mise, hisz novemberben lényegesen kevesebb a látogató. Augusztus 6-n az egyház Krisztus színeváltozásának ünnepét tartja, mely a keleti egyházban karácsony, húsvét és pünkösd után a legszentebb ünnep volt már a VI. sz-tól.
************************************
De mi is ez a szent ünnep?

Ruzsinszky Klementina így ír róla:
Jézus tanítványaival: Péterrel, az idősebb Jakabbal és Jánossal imádkozott, amikor madár képében megjelent a Szentlélek nagy fényességgel, s az Atya szava hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Jézus égi fényben látszott, s apostolai látták, amint az égben az Atya jobbján tündökölt. Az Atya a mindenség Királyává koronázta Jézust. A három tanítvány eddig szavai és tettei által ismerte meg Jézust, itt saját dicsőségében ismerhették meg. Péter ebben a boldog állapotban fogalmazta meg: „Uram, jó nekünk itt lennünk.” Jézus ott elváltozik előttük, majd megjelenik Mózes és Illés, akikkel beszélget.

A csoda hagyomány szerinti helyén, a galileai Tábor-hegyen három bazilika épült még az arab hódítás előtt. Felszentelésük napja: augusztus 6-a lett, a Megváltó megdicsőülésének ünnepe. A nyugati egyházban az első ezredforduló idején kezdték számon tartani. A nándorfehérvári diadal — amikor Hunyadi János és Kapisztrán Szent János (Giovanni da Capestrano 1386. június 24. – Újlak 1456. október 23,  itáliai teológus, hitszónok, inkvizitor) vezetésével vitézeink megvédték Európát a pusztítástól — hálaemlékezetéül III. Calixtus pápa emelte e napot hivatalos ünneppé, miután az 1456. július 22-ei győzelem híre ekkorra jutott el a pápai udvarba.

A székelyföldi Csíksomlyón a Salvator-kápolnát (Színeváltozás-kápolna) a hagyomány szerint úgy kapták, hogy a megnyílt égből lajtorján hozták az angyalok.

A néphagyomány úgy tartja, hogy ezen a napon kapja meg a színét Jézus vére, a szőlő, mert azt most változtatja el az Atya színében. Hegyalján ez a szőlő megáldásának alkalma; régen körmenettel vonultak ilyenkor a hegyre.
***********************************

Ami minket illet, magyar vendégeinkkel felmentünk az ünnep előestéjén a Dávid kolostorhoz. Mindig ünnepek előestéjén is van éjjelbe nyúló mise, de másnap délelőtt is. Az előesti ünneplés népiesebb jellegű, ilyenkor bazársor van felállítva a kolostor előtti téren, gyros és kukorica sütők, és a misézők egy kellemes vacsorával, vásárlásgatásokkal fejezhetik be az estét. A lenti videóban megmutatom, mit láttunk és milyen a kolostor:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!