A Pelloponéz félsziget közepe táján, a Pyrgos és Kalamata közötti hegyvidéken, van egy kicsi erdei templom, amelyik bekerült a Guiness rekordok könyvébe. Mégpedig azért, mert a kistemplom vékony tetején 17 nagy fa fészkel, a csodával határos módon nem nyomják agyon a templomot, de egyetlen gyökerecske sem látszik a falakon belül.
A templom egy Vasta nevű falucskában van, Arkadia megyében, és valamikor a XII. sz-ban építették Szent Theodora emlékére. Görög katolikus vallásban jártasak számára mondom, nem az Alexandriai Szent Theodora-ról van szó, hanem a Vasta-beli Szent Theodora-ról, arról, akit mártír élete és halála miatt szentté avatott a görög katolikus egyház.
Először mesélek a templomról, utána pedig elmondom Szent Theodora történetét, hisz az előbbi az utóbbi nélkül nem létezne.
"Testem templom, vérem patak, hajam fák"
A hívők úgy hiszik a templom az maga Theodora testének a jelképe, a fák a haja, a templom a teste, a mellette fakadó patak pedig a vére. Merthogy így kívánta azt Theodora mártírhalála napján. Más hiedelem szerint azért 17 a fák száma, mert 17 éves volt Theodora mikor elkerült a bizánci hadseregbe.
A templomot nagyon sok szakember megvizsgálta már, de tudományos magyarázat nem született arra a csodára, hogy ez a templom olyan sok ideje épen, és talpon, illetve alapon áll. A sok vizsgálódás okozott rajta némi rongálódást, de azokat mind ki lehetett javítani. Maga a csoda az, hogy a 17 fa a tetőn áll, úgy, hogy a gyökerek nem hatolnak át a vékony tetőzeten, sehol nem látszanak. A fák közül egyesek nagyon nagyok, a legtöbb fa magasabb 30 m-nél, egyesek átmérője nagyobb mint 1 m és egyes fák 1 tonnánál nehezebbek.
Mit hisznek a szakemberek?
2003-ban a 4-ik Archeometry kongresszuson bemutattak egy tanulmányt. Ebben a tanulmányban Patra-beli szakemberek írják le véleményüket a Vasta-i csodával kapcsolatban. Sok vizsgálatot végeztek, többek között ultrahanggal tapogatták végig a falakat. Így jöttek rá arra, miért nem látni gyökeret a templom belsejében. Mert a gyökerek kihasználták a kövek közötti réseket, helyeket, és azokon keresztül ereszkednek le a földig. Arra semmiféle magyarázatot nem találtak, miért történik ez így, miért nincs akár egy hajszálvékony gyökerecske bár, melynek vége valahol kilátszana, miért ilyen egyedülállóan csodálatos ez a kistemplom és hogyan állnak ellen a falak, a tető a nagy súlynak. A szakemberek szerint az egész templom olyanná lett, mint egy élő szervezet. A tudományos kutatások megerősítik a csodát: nincsen semmiféle ember által elfogadott, felfogott magyarázat.
Mit mondanak a szakemberek?
Eleftheris Beligiannis, athéni mérnök, 1986:
"A szelek, amik ezen a vidéken tarolnak, gyökerestől csavarnak ki fákat. Világos hát, milyen nyomás nehezedhet a tetőre."
"A szelek, amik ezen a vidéken tarolnak, gyökerestől csavarnak ki fákat. Világos hát, milyen nyomás nehezedhet a tetőre."
Loukas Constantinos, korinthoszi geológus, 1987:
"Nincs geológiai magyarázat. Egy folytonos, be nem fejeződő csoda."
"Nincs geológiai magyarázat. Egy folytonos, be nem fejeződő csoda."
Eleni Stavrogianni - Perry, Kalamata-i építész, 1993:
"A fenomén a tudomány mai állása szerint megmagyarázhatatlan. Mindent számításba véve, a templom helyét, korát, építkezési stílusát, a súlyt, a szelek erősségét, a templomnak már rég romba kellett volna dőlnie. De még mindig áll, századok óta, komolyabb rongálódás nélkül"
Anastasios Tinkas, athéni történész, archeológus és teológus:
" Az egész úgy, ahogy van, a fák jelenléte, fejlődése a tetőn hihetetlen, túllépi az emberi felfogóképesség határait. Ez egy nagyon ritka jellegzetesség: Isteni közbeavatkozást, csodát jelez".
M. Pallas, athéni állami antikvitási részleg vezetője:
" A fizikai törvények értelmében a nagyobb fák súlyuk, formájuk és magasságuk miatt már rég be kellett volna nyomják a templom tetejét. A tudomány nem talál magyarázatot ennek az ellenkezőjére."
P. Makrigiannis, geológus, 1993:
"17 óriás a semmin állva! Mindezen nagy fák a semmin, illetve egy pár centiméteres vastagságú tetőn állnak. A legnagyobb meglepetés azonban belül éri az embert. Egyetlen gyökér sem látszik sehol. Nincs egy repedés. Mikor nagy szelek fújnak, úgy mozgatják a hatalmas fákat, hogy rögtön össze kéne roskadnia az egész építménynek. Mint geológus, jól tudom, hogy egyetlen fa alatt is össze kéne rogynia és 17 van belőlük!"
Ki volt a Vasta-i Szent Theodora?
A történet megértéséhez egy nagyon kevés történelmi információ szükséges: a bizánci években a faluknak autonómiájuk volt. Ennek fejében vagy éppen emiatt, minden család köteles volt egy katonát átadni az államnak szolgálatra, vagy ha nem volt férfiember a családban, akkor ki kellett fizetniük egy zsoldos árát.
Theodora családja szegény volt, egy beteg családfővel, aki nem tudott elmenni katonának betegsége miatt. A családban csak lányok születtek. Pénz befizetésre nem volt. Ekkor a nagylány, Theodora úgy döntött, fiúnak álcázza magát és beáll a hadseregbe. Ez meg is történt, sőt példás katona vált belőle. Igen ám, de hogy ne menjen minden simán, a katonai évek és kalandozások alatt beleszeretett egy fiatal lány a szép, puha arcú katonába. Theodora próbálta magától eltávolítani, sikertelenül. Végül a lány bosszúból összeszűrte a levet egy másik katonával, akitől terhes maradt. Ekkor feljelentette Theodorat a katonai parancsnokságon, mint leendő gyermeke apját, azt remélve, hogy az akkori törvények értelmében arra kényszerítik majd Theodorat, hogy őt feleségül vegye. Theodora azonban nemet mondott, mire halálra ítélték a lány meggyalázása miatt. Titkát nem akarta felfedni, nehogy családjának ártson ezzel.
Theodorat faluja határában végezték ki és állítólag halála előtt mondta a következőket: "Testem templom, vérem patak, hajam fák legyenek"
Az idő teltével templomot emeltek a helyre, ahol a lányt kivégezték. Nem sokkal utána patak fakadt a templom mellett és 17 fa nőtt a tetőre, így erősítvén meg Theodora legendáját.
A cikk a misztagógia témában íródott.
Misztagógia, a nyugati vallásban ismeretlen, az elmélyülés fázisa, a keleti egyház teológiája, annak tanulmányozása mit tesz Krisztus a szentlelken keresztül a szentségekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!