Aki már járt az Észak Éviai Limniben, az tudja, hogy ez a kisváros különbözik minden más Éviai településtől. Épületei magukon viselik az Égei tenger szigeteinek jellegzetes építészeti stílusát, és mint ilyen, egyedülállóan festői látványt nyújt.
Alig fél évszázaddal ezelőtt a rosszul járható földutak miatt Limni gyakorlatilag csak a tenger felől volt megközelíthető, ekkor Chalkidából rendszeres kompjárattal lehetett ide eljutni.
Ilyen tengeri útról számol be az "Ördögsziget" fedőnevű újságíró 1880-ban. A 20. sz. második felében a turizmus betörésének eredményeképpen a mai utak tökéletesen aszfaltozottak, jól járhatóak lettek, és a Chalkida-Limni 70 km-s távolság csak azoknak tűnhet soknak, akik a kanyargós utakkal nem bírnak megbékélni. A ma 2.500 lakosú Limni egy turisztikailag gyorsan fejlődő település, ahol a látogató több történelmi és vallási helyet nézhet meg. A gazdag néprajz és a természeti szépség ötvözete ideális pihenő és nyaralóhelyet formált a településből. Hotelek, kiadó apartmanok találhatók úgy a városon belül, mint kívül. Habár Limni tavasszal és ősszel is gyönyörű, sőt téli pihenésre is alkalmas hely, csúcsideje mégis augusztusban van.
Ekkor a legjelentősebb rendezvény a vidéken, az önkormányzat által megrendezett ELIMNIA fesztivál, mely július 15-n kezdődik és augusztus 15-ig tart. Ennek keretén belül, a Limni-i tengerparton, valamint a Limnihez tartozó falukban több rendezvényre kerül sor: kulturális estek, könyvkiállítás, a Limnibeli szövő-fonó asszonyok szövetségének kiállítása, mely az utóbbi években állandó hellyel bír a Limnibeli mozi épületében, koncertek, táncestek, irodalmi estek, tengeri és szárazföldi sportesemények. Ugyanebben az időszakban a KOHILIA nevű szimfonikus zenefesztivál is megrendezésre kerül a KOHILI strand partján található, magánkézben lévő szabadtéri színpadon. A fesztivál kulturális igazgatója a Magyarországon tanult zongorista, Jorgosz Konsztantinou.
Márciusban a Limnibeliek már élvezhetik a jó időt. A kisváros egy védett öbölbe épült, ahol az év 8 hónapjában "ki lehet ülni", és élvezni a napsütést.
Limni jó kiindulópont lehet azoknak is, akik be szeretnék járni egész Észak Éviát, hisz napi kirándulások után jó itt megpihenni. Limni és a környező faluk tengerpartján tavernák állnak az éhesek rendelkezésére, ahol a helyi, valamint általánosabb görög specialitások közül érdemes a friss halat megkóstolni. A Limnibeli lakosok édesszájúak, a "galaktobureko" vagyis a szirupos krémes a specialitásuk.
Történelem
A legrégibb leletek szerint Limnit már a kőkorszakban lakták. Ebből az időből származó eszközöket találtak a mai Agios Jeorgios és Agios Athanasios helyeken. Ezen a két helyen, valamint Agia Kiriakin a tudósok kőkorszakbeli települések nyomait fedezték fel. Archeológiailag a legérdekesebb terület a Kastria nevezetű, ahol a tudósok szerint a korai kőkorszaktól kezdve egészen a középkorig laktak emberek. A mai Panagia helyen talált kőkorszakbeli település egészen a frankok uralmáig aktív volt.
Az ókorban Limni neve Elimnion volt, a helyről Szofoklész is említést tesz munkáiban, hisz a kisváros arról híres, hogy a monda szerint itt volt Zeusz és Héra násza.
A helyet a középkorban Limene, Limne, Limen néven ismerték és emlegették. Tanulmányok szerint erre a helyre menekültek a tengerparti lakosok i.u. 900-ban, egy kalóztámadás elől. A gyarmatosításból is kiveszi Limni részét, Kleones néven gyarmatot alapít a Chalkidiki félsziget Athosz hegyénél.
A római és bizánci években a Limni-i tengerészet felvirágzásának korát élik, a kalózok, egyéb fosztogatók és honfoglaló jelöltek azonban bélyegüket rányomják a településre.
I.u. a XI sz.-ban Limnibe érkezik Boldog Hrisztodoulosz, a híres aszkéta, a Patmosz-i Szent János kolostorból, és letelepszik a kalózok által kifosztott városkába. Magával hoz Patmos-i és Kos-i lakosokat. Szellemi elmélyülésre használt barlangcelláját a mai napig zarándokok látogatják.
I.u.-i XII sz.-ban egy újabb virágzó periódus köszönt be, mely Likáriosz lovag nevéhez fűződik. A török uralom első éveiben 44 adót fizető család lakik Limniben. A XVI sz. közepe táján az Égei tenger különböző szigeteiről érkeznek hajósok és letelepednek a virágzó kisvárosban, ugyanebben az időben kerül ide a Szent Mária ikon, mely a vidék vallási fetich-jévé növi ki magát idővel. A kalózok és egyéb fosztogatók miatt a Kastri helyére felhúzódó Limni újból visszatér a tenger mellé. 1790-ben sokan a lakosok közül átköltöznek Szkiathosz szigetére, az általuk létrehozott negyedet ma is Limniről nevezik. A török uralom évei alatt Limni még mindig jelentős tengerészeti hely, ezt az 1821-s felkelők ki is használják. Itt szervezik meg a törökök elleni felkelés részleteit, igaz a kutatók a mai napig nem tudják eldönteni, végül az 1821 májusában kitörő felkelés Limniben vagy Istiaiában kezdődött. Mindenesetre az Éviai törökök elleni harc vezére, Aggelis Govios, Limnibeli származású volt. Életét adta a "Vriszakia" nevű helyen a szabadságért. A felszabadulás után Limni jelentős hajóhaddal, valamint egész Görögországban elismert tengerészeti hadtudománnyal rendelkezik. A II. világháború idején Limni több kiemelkedő hőst adott a hazának: Lela Karagianni, Kostas Karagiorgis, Kostas Gambetas neve sosem lesz elfeledve. Több kiemelkedő közéleti személyiség származott és származik Limniből, mint például az író Nikosz Bellarasz, a kiemelkedő és bölcs tanárember Jánnisz Vojatzisz, a néprajzkutató, történész Nikosz Tsiforosz, a karmester Jánnisz Margaziotisz, a festő Hárisz Vojatzisz.
Látnivalók
Limni több látogatásra érdemes hellyel, műemlékkel büszkélkedhet. Ezekből egyik a Zoodohu Pigi templom, mely első keresztény bazilika romjaira épült. A mai kápolna egy régi boltozatos szobára épült, melynek finom mozaikos padlózata ma is látható. Az úszó halakat ábrázoló motívumokat az i.sz. V sz. végén, VI. sz. elején készíthették.
A padlózat többi, 1960-ban eltávolított részeit a Limni-i néprajzi múzeumban őrzik.
A mai templomban a régi bazilika még ép részei is láthatók.
Egy másik történelmi hely az említett Agiosz Hrisztodoulosz barlangja, mely Limni nyugati partjának a végében helyezkedik el.
Agiosz Andreasz aszkézishelye a Galataki kolostortól délkeletre, 110 m-re a tengerszint fölötti magasságban helyezkedik el. Ez egy egyszobás helyiség, mely egy természetes barlangba ágyazódik. Belsejében a csecsemőt tartó Szent Mária freskó látható.
A Limnibeli néprajzi múzeum tanúskodik a lakosok azonbeli törekvéséről, hogy ne hagyják veszni örökségüket. A múzeum az Ekaterini Flokou által erre a célra adományozott neoklasszikus épületben található, a kisváros egyik központi utcácskájában. A múzeumban található tárgyakat önkéntes munkával gyűjtötték össze a lakosok, ezek méltóan tükrözik a helyet melyet Limni elfoglalt a sziget és az ország életében.
A Limnibeli önkormányzat 1836-ban alakult. A XIX sz. végi és a XX sz. eleji virágzó periódus több gyönyörű épülettel gazdagította Limnit, mint pl. az 1879-ben épült isteni gyermeknek szentelt főtemplom, mely harangszerkezetével egyedüli a szigeten, az 1898-ban épült régi gyermekház épülete, valamint az 1840-től önkormányzati épületnek használt Plaza Hotel épülete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!