Görögország - Évia: A rejtelmes Nileas

Térjünk vissza kellemesebb témákra, hisz az élet nem áll meg, akkor sem, ha az egész országot a feje tetejére állítják. Így hát nálunk is néha zajlik, néha folydogál csendben, vagy akár áll, mint a poshadt víz. Habár nem minden álló víz poshadt, tapasztalhattuk meg tegnap a Nileas völgyében. Az úúúúúgy vóóót kéremszépen.... hogy nemrég megint felvettem a kapcsolatot egy Athéni ismerősömmel, akivel egészen jó barátságban voltunk ezelőtt kb. 15 évvel. Tehát inkább barátnak kell őt nevezzem. Egy nagyon aranyos, kedves, nagyon halk szavú úriasszony (olyan amilyen én szeretnék lenni, de valami paraszttermészet valamelyik ősömtől mindig kibújik belőlem, mint szög a zsákból), nálam több mint tíz évvel idősebb. Magyarországról jött el '56-ban, szóval nagyon nagyon rég. És nagyon nagyon régen nem beszéltünk. Kiköltöztünk a szigetre, ők maradtak, valahogy megszakadt a kapcsolat, pedig annak idején együtt jártunk a hegymászó klubbal kirándulni, sőt mi több, ő volt az, aki addig mind mondta, amíg annak idején beiratkoztam a klubba.
Ők most a férjével újabb, eddig a csoport által nem bejárt útvonalakat szeretnének itt Evián felfedezni. Sajnos nem nagyon akarnak ide északra jönni, maximum észak Evia és közép Évia határvonala közelében szeretnének valami újat nyújtani a csoportnak. Nem akarnak túl sokat utazni, az emberek manapság nehezen vállalnak be 2 napos, 1 éjszakás utakat ezért olyan útvonalat keresnek, melyet meg lehet tenni az utazással egybekötve ugyanazon a napon. A Kireas völgye érdekli őket, a Kireas folyó közép és észak Evián is átfolyik.

A lényege, hogy megbeszéltük, hogy csütörtökön kijönnek hozzánk és elmegyünk felfedezni együtt a Nileas szurdokot, amit mi a múltkori kirándulásunk alatt magunkban nem tudtunk felfedezni. Azért nem, mert a bolond Bizsu kutyánk letámadt egy kecskét és olyan pánikba estünk, hogy teljesen más irányba haladtunk (rohantunk, el a tett színhelyéről..), mint az ösvény, mely levisz a szurdokba. Az a kirándulás is gyönyörű volt, de egy földúton ereszkedtünk le akkor a patak medréig. Ez 2009 októberében történt és alaposan átkutattam a blogot, de nem írtam róla, nem tudom miért.

A Nileas szurdok egy híres hely a túrázók körében, habár a többi görög szurdokhoz képest relatíve ismeretlen. Mostohagyerek, mint maga Evia. Nemrégiben egy Eviai 30 túrázóösvényt tartalmazó könyvecske került a birtokomba, és ott kinéztem magamnak ezt a helyet. Rájöttem, a múltkor elmentünk mellette. Úgyhogy most javasoltam K.-nek, menjünk, fedezzük fel és eldől majd, hogy lehet-e javasolni a túrázó csoportnak is, vagy majd elkönyveljük, hogy kirándultunk egy jót. A könyvecskében elolvasottak után férjem rájött, hogy felismeri azt a helyet a múltkori kirándulásunk nyomán, ahonnan a könyvecske szerint az ösvény kezdődik, mely majd levisz a szurdokba. Barátaink Athénból reggel indultak és 11 után találkoztunk, kb. déli 12-kor azon a helyen állt a terepjárójuk, ahonnan az ösvény indult. Kevés keresgélés után meg is találtuk az ösvényt, ami pontosan azzal az iránnyal ellentétesen csavarodott le a völgybe, mint amilyen irányt mi a múltkoriban vettünk. A kilátás már onnan a kezdőponttól is valami elképesztő volt, a képek semmi esetre sem képesek visszaadni az élményt, csak érzékeltetni tudják azt, amit a szem látott. Amit az agy befogadott, azt nem lehet visszaadni egy fényképpel.

Előttünk lent a völgyben ott a hasadék vonala, mint egy kígyó, úgy kanyarog a folyó által kivájt meder a hegyek között

Oda le igyekszünk, be a sötétségbe, a sziklák alá, a szurdokba

Nagyon magasan vagyunk, hogy kerülünk mi oda le?

Bolovinena barlangja 9,5 km

Nekiindulunk

Az egész szurdok és maga a hely Bolovinena nevéről is híres. Evián nagyon sokáig voltak törökök, ez volt az utoljára felszabadult görög föld. Míg a szabadságharc elkezdődött 1821-ben, Eviáról alig '35-ben mentek el a törökök, de akkor is úgy, hogy a területeket eladták idegen (angol) gazdag nemeseknek, főuraknak. A török elleni szabadságharc idején történt, hogy Agia Anna-ból kb. 40 ember ebben a barlangban rejtőzködött. Közöttük volt Bolovinena, egy asszony, aki valami miatt kiment a barlangból. Észrevették sajnos a törökök. Az asszony, hogy ne vigye üldözőit a barlanghoz, de hogy ő se essen a török kezére, a szikláról a mélybe vetette magát. Bolovinena emlékét ma is őrzik a környéken, sőt mi több, tavaly az Önkormányzat márványtáblát helyezett a tiszteletére a sziklával szemben lévő pihenőhelyen.

A szikla, ahonnan Bolovinena leugrott

A pihenőhelytől kezd meredeken lefelé menni az ösvény, viszont nagyon gondozott, jól kijelölt, nem lehet eltévedni, igaz nagy szerencsénk volt a jó időhöz.

Vigyázat, kőhullás!

Valóban 20 perc alatt leértünk, ahogyan a kiskönyvben írta. A völgyben a nyáron patakká zsugorodott folyó fantasztikus színnel fogadott.

Olvastuk ugyan, hogy kell fürdőruha, ha át akarunk a szurdokon kelni, mégsem vettük komolyan. Két társunknak volt, viszont nem hoztak cserecipőt. Én lehoztam a sportcipőm, így a bakancsom le tudtam cserélni olyan cipőre, amit nem sajnáltam vízbe vinni, viszont nem volt fürdőruhám. Szerencse fekete pamut alsónemű volt rajtam:), fent meg ujjatlan pamut blúz, táskámban csereblúz, így ezeket kineveztem egybe fürdőruhának:) Férjem nem akarta a bőr profi bakancsát vízbe vinni, így ő maradt hátra a ruhákkal, csomagokkal. Nem igazán hittük, amit a könyv írt, hogy 1 m-s víz is lesz, végülis még nyár volt és a vidéken a mostani esőzések előtt hónapokig nem esett. A kamerámhoz ragaszkodtam, ha nem tudok fényképezni, szenvedek:), így azt bepakoltam egy nylonzacsiba, ahonnan majd előrángatom - gondoltam, mikor érdekeset látok. Társaink kijelentették, a cipőik olyanok, melyeket nem sajnálnak megmártani, így elbúcsúztunk a ruhacsősztől és beindultunk a sötéten és sejtelmesen előttünk kanyargó szurdokba.

A szurdok bejárata

Ott pár méterrel előbbre, ahol sötét a víz, máris megtaláltuk az első 1 m-s gödröt. Itt még éppen csak vizes lett a bugyink:)

Elől mentem én, visszafelé fotózok, hátul a szurdok napos bejárata. K. éppen az 1 m-s szakasznál tart.

Hihetetlen formák, kőzetek, gigantikus sziklalabdák egymás hegyén, hátán, kivájt falak, mintha ereszkednénk Hádész kapuja felé

Ez alatt a szikla alatt kellett átmenni. Az elején kissé libabőrösek lettünk tőle, de aztán a következőkkel nem is törődtünk.

..alatta megyünk át

..és végül elérünk egy olyan szakaszhoz, ahol a lábunk nem ér le. A gépet felkötöttük az egyik bot tetejére és átusztunk úgy hogy kitartottuk:) K. elkezdett utána nagyon fázni, a víz hideg volt és a szurdokban hűvös.

Mikor kiértünk a sziklafolyosóból, nekifeküdtünk a meleg szikláknak, hogy K. felmelegedjen kicsit. Én nem fáztam, mert rajtam a husi is több:), de nem is vagyok olyan edzett mint ők, így jobban fújtattam, izzadtam.

Kristálytiszta volt a víz és medence medence után következett

A szurdok másik felén ezt láttuk. Azt is láttuk, hogy csak ideiglenes a napsütés, mert további sziklafolyosó szakaszok következnek, de mi úgy döntöttünk, kicsit szárítkozunk, melegedünk és visszaindulunk

Jó kis szedett vedett egybe fürdőrucim volt:)

Fordulunk vissza

Szurdok bejárat a másik oldalról

J. inkább megkerüli a vizet ahol lehet, én szerettem a pancsolást:)

Nem igyekezett elugrani, tűrte, hogy egészen közelről fotózzuk, bámuljuk

Ezek a botok fantasztikusan segítik a mászást, gyaloglást

Már bátrabban megyünk át a gigantikus sziklák alatt

Valahol fent, több száz méter magasban a tetőn, sütött a nap

Visszaértünk!

A ruhacsősz kinapozta magát:)

Mosakodtunk, szárítkoztunk és nekiültünk falatozni. Jó egy órát pihengettünk még, mielőtt felfelé indultunk volna

Micsoda alakzatok!

Ez mitől törhetett ketté?

Azt hittem, hazamegyünk és nyugizunk:) Én vagyok a legfiatalabb a társaságban, de én vagyok a legrosszabb kondiban és én fáradtam el legjobban. A legidősebbek azt javasolták, szaladjunk haza, csapjuk le a bakancsokat, szedjük fel kölköt és menjünk le fürdeni egyet a partra! Így is lett, és milyen jó, mert annyira szerencsés voltam! Lencsevégre kaptam egy csónak mögött a távolban játszadozó delfineket:) Arról nem is beszélve, milyen finom volt a víz, 26 fokos és mozdulatlan. Nagyon jót úsztunk.