A szállásadó is emberből van..

..ugyanis ne feledjük, mi azok is vagyunk :)

Mi családilag, olyan helyen vagyunk szállásadók, ahol nem nyüzsögnek a turisták. Legalábbis nem a magyarok vagy svédek, és minket csak azok érdekelnek:) Egyszer volt görög vendégünk, de a férjem azt mondta, nem kellennek:) Nem kell rögtön rosszra gondolni:), különböző okai vannak annak, miért nem szeretjük szállóvendégnek a görög honfitársakat. Lényeg a lényeg, a szigetünkön nincs sok idegen turista és a szezon is nagyon kicsi, vagyis "szűk", nincs egészen 2 hónap. Ez rettenetesen kevés ahhoz, hogy a házak értékei amortizálódjanak, "visszaadják" a beléjük fektetett pénzt és vesződséget. Arról nem is beszélve, hogy a parlagon fekvő vagyonnak mindig romlik az értéke, a nem használt apartmanok, stúdiók például bebüdösödnek, nehezebb őket karban tartani. Mégis nehéz azt az elhatározást venni, hogy OK, akkor odaadom olcsón, nagyon olcsón, minthogy itt álljon üresen. Mert ha 60 nap helyett 45-t dolgozom és azt is olcsón, akkor mi van? Azt minden szállásadó úgy számolja, hogy egy apartman vagy stúdió mennyit kéne hozzon egy szezonban. Nehéz akár egy napot is veszíteni, nehéz olcsón adni, de nehéz drágán is adni. Egyáltalán, nem könnyű szállásadónak lenni :)

Ide, a sziget ezen részébe, ahol mi vagyunk, próbálkoztak már "betörni" turistairodák. De egyszer történt meg, hogy nem tudtak fizetni, azóta szóba sem áll senki velük. A turistáink nagy része, mondhatnám 90%-a athéni. Ők azok, akik az év több hétvégéjén elrándulnak Évia északibb részeibe és azt felfedezik maguknak. Mivel Évia közel van Athénhoz, kedvelt kiruccanóhely. Egész évben vannak Limniben hétvégeken idegen arcok. De ez csak Limni, a közeli üdülőfaluk mind szánalmasan üresek. Nincs mozgás, nyüzsi, csak a helyiek vannak és néha lézengenek idegenek.

A házak, a ma már öregek generációjának a pénzéből épültek. Ők voltak azok, akik véres verejtékkel gyűjtögették a pénzt még akkor, amikor az aszfaltút csak Limni-ig tartott. Ez csekély 50 évvel ezelőtt is így volt, Limni és Edipszó között csak földút volt. Hogy arról ne beszéljünk, mennyire más világ volt akkor. A mai 50-sek gyalog jártak iskolába több kilométer távolságra. Ez például a közeli hegyi falu, Kurkulusz esetén is így volt, mely kb. 10 km-re van Limnitõl. Kurkuluszban nem volt iskola, de út sem, csak tanulni vágyó lurkók, akik naponta kétszer megtették a 10 km-s utat, hóban, fagyban, vízben Limni-ig. És mikor azt írom hóban, hóban, mert Kurkulusz kb. 400 m magasan tengerszint fölött helyezkedik el. Limnitõl egyfolytában csak felfele kellett menni. Nem is volt akkor kövér gyerek!:) De elkényeztetettek sem! Úgy falták a kilométereket mezítlábas lábacskáikkal, hogy a kutyáik sem tudtak velük lépést tartani :) Kimondottan szeretem azokat a régi, nagyon régi görög filmeket, melyek erről a periódusról szólnak.

Szóval az akkori lurkók szülei általában parasztemberek voltak, akik a törököktől visszakapott és szétosztott családi földecskéjüket művelték. Voltak közöttük persze mesteremberek, meg állatenyésztõk, akik kemény munkával lassan lassan összegyűjtötték a pénzecskéjüket, melyből gyerekeiket taníttatták (már akinek kedve volt hozzá, de nagyon soknak volt) és a szerencsések, akiknek a földjéről rá lehetett látni a tengerre, vagy ami még jobb, a tenger melletti telkekre -ráhúztak egy szobácskát. Mai 50-60-sok emlékeznek még a döngölt földű szobákra, és házakra hol az állatokkal egy helyen aludtak. Különösen Évián, nagyon nagy volt a szegénység, az 500 éves török uralom, a két világháború, a polgárháború és a katonai junta teljes szegénysorba döntött minden autochton lakost. Szóval ott tartottunk, hogy nagy nehezen egy-két szobát felhúztak maguknak az emberek, ahol végre normálisan élhettek. A szigetek nagy részén, a turizmus betörésének a kezdetekor úgy volt, hogy a szállásadó család nyáron kiköltözött a saját lakásából, azt átadta egy fizetős vendégnek, hogy ezzel is növelje a kis bevételét. Lassan lassan, kemény munkával, gyűlögettek a drachmácskák. A sok kétkezi munkásember, mesterember, állattenyésztő, kecskepásztor, idegenből meggazdagodva hazatért világbujdosó, mind abba fektette pénzét, hogy felhúzzon akár csak egy darab kiadni való lakást. És így kezdődött. És ezért van az, hogy itt nincs senki olyan, akinek a főbevétele a szállásokból lenne. A velem kapcsolatban lévő szállásadók a következő "világi" mesterségeket űzik: üzlet Limniben, amerikai lakos az év 8 hónapjában, konstrukciós lerakat, hajóskapitány, halász, német hölgy :) , angoltanárnő, líceumigazgató:), matematikatanár, általános iskolai tanár, mérnök, stb.. :) Ezek közül vannak, akik nagyon jól élnek. Ezek általában azok, akiknek drága szállásaik vannak. De vannak olyanok is, akik éppen hogy kijönnek, és ez a többség.

És a legszebb hotel a környéken kié? Egy kis kafenió tulajáé :)

A Sampanis hotel. Sampanis urat megtalálhatjátok a Limni buszmegállójában lévő kicsi, szimpatikus kafenióban:).

De a legnagyobb sikersztori Evián: férjem kolléganője, aki már nagyon fiatal korában is folyton azt mondogatta a munkahelyén: a jövő a kempingeké. 48 évesen nyugdíjba ment (ez egy másik téma, hogy miért ilyen korán, mert banktisztviselő volt és ők 30 év munka után mehettek), és megteremtette az Agia Anna-i ma nagyon felkapott, nagyon ismert, nagyon trendi kempinget. Utána még sok mást, eszméletlenül meggazdagodott. Ilyen is van.

A kemping medencéje.