A XX. sz. egyik legnagyobb tengeri katasztrófájának helyszíne az Evia-i öböl déli része. 1947 január 19-n, a Szaloniki és Pireusz között közlekedő Himara (Χείμαρρα) utasszállító hajó, a tenger mélyére süllyedve, 385 emberéletet vitt magával.
A Himara nevű utasszállító gőzhajót a Stetin-i Oderwerke hajógyárból bocsátották először vízre 1905-ben, Hertha néven. A hajó eleinte nem utasszállításra volt tervezve. Első útja alkalmával, melyre 1905 június 7-n indult, postahajói küldetést teljesített. Röviddel ezután a hajón kisebb változtatásokat tesznek, majd 1914 augusztus 6-tól segéd kórházhajóként tervezik használni. De még mielőtt igaziból belevetnék új küldetésébe, megint új határozat születik, melynek eredményeképpen a hajó tengerfenéki aknalehelyezésre lesz kialakítva. Az I. világháború befejezte után végül utasszállító hajóvá alakítják és ilyen minőségben szeli a Koppenhága és Poroszország közötti vizeket. 1939 októberétől a Hertha-t a náci Németország megint csak katonai célokra használja, majd a II világháború vége után átkerül Anglia tulajdonába. 1946-ban a Hertha-t, háborús károk kifizetéseként, Anglia a görög államnak adja. A görög állam átkereszteli Himara-ra és utasszállításra kezdi használni.
A Himara 42 éves korában süllyed el. Utolsó gőzhajója a görög hajóflottának. Abban az időben az ideiglenesen kialakított Szaloniki-Pireusz-i vonalon jár, mivel a polgárháború miatt a szárazföldi utak katasztrofális állapotban vannak.
A végzetes út
A hajó 1947 január 18-n reggel 8:30-kor indul Szalonikiből összesen körülbelül 612 személlyel. Azért írom körülbelül mert különféle adatokat lehet olvasni, különféle helyeken.
Másnap hajnali 1 órakor kiköt Evia fővárosában, Chalkida-n, ahol leszáll 16 ember. Ezután folytatja útját, majd nemsokára, du 4:10-kor nekiütközik a Berduja ( Βερδούγια) sziklasziget-csoportnak vagy pedig mágneses tengeri aknának - a mai napig nincsenek megbízható adatok egyik verzió elfogadásához sem. Az erős robbanás során keletkezett hajórésbe nagy erővel áramlik be a víz, miközben a hajó kormányozhatatlanná válik.
A hajó elhagyása teljes pánikban zajlik, a személyzet nem bír uralkodni a helyzeten, a mentőcsónakokba rendszertelenül ugrálnak, azok vagy felborulnak még indulásuk előtt vagy a túlsúly miatt pár méter megtétele után elsüllyednek. Annak ellenére, hogy a mélység itt nem nagy, és Agia Marina mindössze 1 mérföldnyi távolságra található, valamint hogy a hajó 1 és fél óra után süllyed el, a rettenetes pánik, a nem megfelelő irányítása a mentési folyamatoknak, a jéghideg víz, a köd, az erőteljes áramlatok 385 ember életét veszik. A túlélők keresésére is csak 10 óra elteltével kerül sor. A robbanás következtében a hajó adó-vevője nem működik, így azon keresztül sem lehet segítséget hívni. Két napig szedik a holttesteket az öböl vízéből. A korabeli lap szerint 612 emberből csak 227 menekül meg.
Az utasok között nők, gyermekek valamint 36 politikai fogoly is volt, akiket száműzetési helyükre szállítottak. Őket nagyszámú fegyveres kísérte, 200 katona és rendőr, akik közül csak 10-n menekültek meg, köztük Szaloniki későbbi polgármestere Dinos Kosmopoulos.
A vizsgálatok utólag derítették ki az adó-vevő elromlását, a csónakok túltömését. Az is kiderült, hogy az utasok nem hallgattak a személyzet utasításaira, a fegyveresek kiharcoltak maguknak mentőcsónakokat, nőket, gyermekeket hátrahagyva. Sokan ruhástól a jéghideg vízbe ugrottak, velük a jéghideg víz és az áramlatok végeztek. Az újságokban utólag azt is elemezgették, hogy túl sok utas volt a dióhéjhoz hasonlatos tákolmány-hajóban.
A tragédia utáni tárgyalásokon a másodkapitányt 20 hónapos szabadságvesztésre, az első kapitányt 15 hónapos szabadságvesztésre ítélték, valamint felfüggesztették szakmai gyakorlójogukat, az első kapitánynak 9 hónapra, a másodkapitánynak 6 hónapra. Kisebb büntetések lettek kiszabva a hajómérnökökre is. A biztosító társaság 70.000 angol fontot fizetett ki a görög államnak.
Egy túlélő elbeszélése
A tragédia egyik túlélője, Alekos Xilakis, akit 35 társával együtt száműzetésbe szállítottak, így emlékszik a történtekre:
" Szalonikiben reggel 7 óra körül szálltunk be a Himara-ba. Ahogy a hajó elindult, mi, a politikai foglyok elkezdtük követelni, hogy ne tartsanak megkötözve. Végül a kapitány megparancsolta, hogy levegyék rólunk a kötelékeinket. A problémák azután kezdődtek, hogy a hajó elhagyta a Szaloniki öblöt. Valamilyen hiba folytán egy ideig kormányozhatatlanná vált.
Hajnali 1-kor Chalkida-ban voltunk, majd nemsokára a hajó újból kievezett az Evia-i öböl vizeire. Egy idő után egy nagyon erős robbanás rázta meg a hajót.
Ezután szörnyű pánik következett. Semmi sem működött. Teljes sötétség borult ránk. A hajó kormányozhatatlanná vált. Mi, a politikai foglyok a fedélzetre gyűltünk. Egy társamnak, Aristidisnek volt egy lámpája. P.T. akkor odajött és mondta, hogy a hajóalj megtelt vízzel. Egy dobozban találtunk mentőöveket. Levettem a ruháim, felvettem a mentőövet és kértem a társaim is, tegyenek így.
Hirtelen a hajó bal oldalra dőlt, majd süllyedni kezdett. Felmásztam a korlátra és a vízbe vetettem magam. Közben láttam, hogy sok mentőcsónak felborult a túlsúlytól. Félelmetes percek voltak ezek. Mindenhonnan kétségbeesett, lélekbemaró segélykiáltások hallatszottak. Elkezdtem úszni. Pár méter után láttam, ahogy a fény rezegni kezd, majd a hajó elsüllyedt.
Ahogy távolodtam a part felé, mellettem folyamatosan bukkantak fel a vízbe fúltak testei a mélyből. Nagyon sok idő után partra értem. Reggel 10 körül egy arra járó csónak odaevezett hozzám, miután észrevették, hogy ruhák nélkül a mentőövvel vagyok a parton."
És végül az epilógusa a túlélőnek:
"20 napot töltöttem elszigeteltségben. Azért verünk - mondták - mert nem fulladtál meg. 12 év száműzetés és börtön következett".
A Himara elsüllyedését a 20 sz. legnagyobb görög tengeri katasztrófájaként tartják számon, mivel ez az olyan legtöbb áldozattal járó hajótörés, mely nem háborús támadás következtében történt.
Ugyanakkor a mai napig nem tudni bizonyosan, hogy a hajó a sziklacsoportnak ütközött, avagy mágneses tengeri aknába vagy esetleg szabotőrök áldozata lett.
1999-ben végre egy merülő csoport hosszas kutakodás után rátalált a 35 m mélyen lévő hajóroncsra. Elbeszélésük nyomán a hajó teljesen szét van roncsolódva, ez megerősíteni látszik az aknának való ütközés elméletét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!