Görög vidékek és ízek - 3. rész

A főzős dokumentumfilm 3. része ugyancsak januárban készült, mint az első két rész. A bevezető képeket a Limni melletti Dafniban forgattuk, a többit Mandudi környékén (Mandudiról ITT írtam részletesen). Pontosabban ellátogattunk a Mandudi-beli piacra, ami egy nagyobb város piacához képest nagyon kicsi, aztán ellátogattunk a magnezit kitermelő gyárhoz, Mandudi mellett, illetve ahhoz a többé kevésbé jó állapotban lévő pár épülethez, ami a gyárból megmaradt. Itt a barátunk, Ilias, körvonalazza a gyár és az Eviai magnezitkitermelés történetét, majd elmegyünk a Kimasi kikötőbe. A kikötő egy jelentős pont, nagyon szépen fel van újítva, és mióta a film elkészült, innen menetrendszeri járatok mennek Skiathos és Skopelos szigetére nyáron. Ez talán a legközelebbi pont Eviáról az említett két szigethez és már évek óta tervbe volt véve ennek a kikötőnek a beüzemeltetése. A fenti képen lehet látni a szikla mögött Skiathos szigetét, körülbelül 2 órányi az út odáig.
A kikötőben való barangolás után elmegyünk a Mandudi-beli piacra, mely évek óta, télen-nyáron mindig csütörtökön van, ez egy stabil pont az utóbbi időben folyamatosan változó görög életünkben. Nem utolsósorban pedig, az idelátogató magyar turisták egyik kedvenc helye :)
A piacolás után a 3. rész főzéssel fejeződik be, melyről részleteket a gorogkonyha.com -on lehet olvasni.

Alább belinkelem a feliratozott 3. részt, akinél nem jelennek meg a feliratok, nyomja meg a kép jobb alsó sarkában látható cc gombot. A videó alatt pedig be lehet kukkantani a kulisszák mögé, a képek segítségével.

Jó szórakozást!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!