Túlhalászás

A következő képeket Samothraki szigetére utazván készítettük Az élővilág kiirtása minden, ember által elérhető helyről, most már majdnem folyamatos. Mikor a képek készültek, tanúja lehettünk majdnem "testközelből" az Égei tengerben történő túlhalászásnak.


A görög halászbárkák méreténél háromszor nagyobb török halászcsónakok fésülik át nap mint nap az Égei tenger északi részeit, Samothrakitól egészen a Dodekanisi szigetcsoport övezetéig. Jó pár éves jelenség ez, miután a Fekete tengert "kiszárították", a török halászok le-ereszkedtek a térképen. A hal iránti igény nő, a halászat fokozódik, de a halak ugyanannyit vagy még annyit sem szaporodnak..


Halászási módszereik teljesen környezetellenesek, óriási modern halászhajóik, mélyre engedett erős hálóik, halászati periódusokon is kívül eső halfelderítő portyáik, kiölik az Égei tenger északi részének mélyében rejtőzködő utolsó reményeinket is.


A török hajók nap mint nap megsértik a szabályokat, és folyamatosan behajóznak a görög felségvizekre. Eleinte az Alexandoupolis-i és Kavala-i kikötői rendészeten folytonosak voltak az ezzel kapcsolatos jelzések, manapság már a görögök annyira hozzászoktak, hogy majdnem természetesnek veszik a hajók megjelenését a görög vizeken.


Be kéne tartani az uniós rendelkezéseket: a mechanikus szerkezetű hálóval rendelkező hajókkal csak október és május között szabadna halászni, a gri-gri-nek nevezett kisebb hálóval rendelkező halászbárkákkal februártól december közepéig. Ezzel ellentétben mindennemű szerkezetű és méretű török halászhajóval találkozni az év bármely szakában.


Az új technológiának köszönhetően sajnos az utóbbi években a nagyon mély vizek sem adnak biztonságot a halaknak, tengeri élőlényeknek. A nagy teljesítményű hajók több száz méteres mélységben tudják hálóikat vontatni. A fagyasztási módszereknek hála, a fogást nem kell napokig part közelébe szállítani. A nyílt tengeren az ellenőrzés gyatra.


Mikor nyáron a tavernákban, a tenger gyümölcseinek és a halaknak fenséges ízeit élvezzük nyelvünk ízlelőbimbóin, nem is gondolunk arra, hogy a Földközi tengerben élő különböző cápa és rájafajták 40%-t kipusztulás fenyegeti a túlhalászás miatt (IUCN - természetvédelmi világszervezet adatai).

Még hány generáció?....és kész..


A képek 2011. febr. 6-n készültek az Alexandroupoli-Samothraki hajójáraton és török halászhajót örökítenek meg halászás közben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!