Görögország: Naxos sziget, Koronos falu - történelmi klipp


Koronos falu, Naxos szigetén, ma 700 lakossal, 29 km-re Hórától

A világháború idején nemcsak a hivatalos listán szereplők vesztették el életüket szörnyű módon. A rengeteg ismeretlen halottról , valamint ismeretlen helyen meghaltról, nem szólnak a hivatalos írások.


Naxos-on, a mai turistamozgalom egyik kedvenc szigetén található egy Koronos nevű falu. A Koronos-i lakosok 1938-ban 1.950-n voltak, többségük a korund (smirgli) kitermelésével foglalkozott. A lakosok száma 1944-re, tehát 6 év elteltével, 400-al csökkent. Ugyan a falu férfiai közül sokan elmentek a görög-olasz háborúba, valamint a görög felszabadító mozgalomban is elestek, de a háborúkban elhalt összhallottak száma nem haladja meg a 20-t.

Akkor mégis hová lettek a lakosok? 

Ha valaki nekifogna a régi házudvarokban, iskolaudvarban valamint az utcákon felásni a földet, még ma is találhatna emberi csontokat. Amíg az istenek valami távoli háborúban szenvedők felszabadításán munkálkodtak, addig a falu lakosai éhen pusztultak. 380 hallott, akikről semmiféle történelem nem emlékezik meg, senki nem sír miattuk, még a saját rokonaik is megfeledkeztek róluk, emlékezetük rég elhalt a régi utcák poraival.

Egy falubeli, Ioannis Ant. Huzurisz mesél egy Koronos-i asszonyról:

"a szomszédságomban élt egy nagyon szegény család, ahol sok lánygyermek volt. Először éhenhalt a férfi, hát mit is csinálhatott volna a szerencsétlen asszony egyedül a kisgyermekeivel? Sorra haltak meg, az asszony meg őmaga temette el őket egymás után az udvara földjébe. Így halt meg a 8-ik gyermek is, az asszony meg egyedül maradt. Már készen várta a halált, az éhezéstől pelfuppadva, de az Isten mégis megkönyörült rajta. Az asszony megmenekült, két testvére elvitte magukhoz Athénba. 86 évesen úgy döntött, vissza akar még egyszer menni a faluba, ha kibírja. Hogy még egyszer lássa a falut, ahol a gyermekeit eltemette - tudván, hogy a szíve nem fogja kibírni. De mikor a helyhez közeledtek volna, elájult. Visszahozták Athénba és többet soha nem ment arrafelé.."

Ez egy igaz történet, egy a kevésből, melyet az emlékezet még megtartott és megsiratott, egy asszonyról szól, és egy pár másik életről, a 380 elvesztettből.

Jorgos Manolas, Naxos-i lakos emlékei nyomán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves olvasó!
A megjegyzésed ellenőrzés után kerül ki a lapra. Köszönöm az észrevételed!