Betekintés egy görög család életébe - Maro

Már régebben is írtam a blogban a ciprusi barátainkról, akik itt "ragadtak" Évia szigetén. Egy idõsebb házaspár, a férfi munkálatvezetõ mérnök volt a Mantudi-i magnezitkitermelõ gyárban, amíg az be nem zárt, a hölgy pedig valódi mûvész, fõként csodálatos egyedi ékszereket gyárt, de rengeteg más dolog van a házban amit õk készítettek, a járdától elkezdve a lámpaburáig, sokminden. Többen a vendégeim közül voltak náluk látogatóban és többen vásároltak is tőle egyedi darabokat. Nekem az utóbbi években csak tőle származó ezüst ékszereim vannak, de nekem ez a stílus a találó.

Akinek a lenti slideshow nem jön be az ITT nézheti meg a Limni-beli iparművészeti kiállítás fotóit, ahol M. is szerepel. ITT pedig Maro alkotásai láthatóak.

Történetük elég szokásosan szomorú ciprusi történet: amikor 1974 júliusában a törökök partra szálltak Ciprus ma törökök által megszállt részén, menekülni kellett. A hölgy, M.,  Leykosiába ment a családjával, a falusi családi házban maradt az apjuk. Ők szerencsések voltak, abban a faluban nem voltak vérengzések, erőszakok, meg volt engedve nekik, hogy "rendesen kiköltözzenek".  A férfi, E., Keryniában élt, õ úgy menekült el a családi házból, egy papucsban és egy ingben. 28 év után mentek vissza megnézni a E. házát, ahol most törökök laknak. Nemrég hotellé alakították a családi házat és felajánlották  nekik, hogy vendégként megszállhatnak náluk. E.-nek megfájdult a feje: a saját családi házában, ahová a másik csak úgy beült. Azt mondja, a mai napig nem tudja kiheverni az eseményeket,  az összes személyi tárgya, emlékei elvesztését, élete és hazája sorsfordulását. M. szerencsésebb volt, õ legalább személyes tárgyait  magával vihette új hazájába... Az utóbbi években már könnyebb az átjárás a törökök által megszállt részre, de ez semmit nem pótolhat az elveszített évekből, életekből...
M. mesélte, hogy a görög és török etnikum közötti összetűzések alatt, bizony voltak kikapások a görögök részéről is, a háború és az ellenségeskedések mindig kihozzák az emberek barbár ösztöneit is :( A törökök a térképeiken pirossal jelölték be azokat a falukat, amelyeknek "tartoztak". A megszálláskor ezekben a falukban valódi mészárlásokat rendeztek, M. meséli, hogy szűz lányokat erőszakoltak meg a keresztény templomok oltárain.
E. a megszállás után nemsokára, Évián, Mantudiban kapott állást és ideragadt. Sok év munkája eredményeképpen felépített egy csodás helyen lévő házat Limniben, fantasztikus kilátással az öbölre, a szemben lévő szárazföld partjaira és mivel gyerekük sosem született, mindketten egész nap "alkotnak".
Valami csodás dolgokat!
Egy élvezet végigjárni a házukat. Miről is kéne előbb mesélni: a kis szobrokról, a faragott fa dolgaikról, az ékszerekről, a selyemhernyó gubóból készített  hagyományos, ciprusi kézimunkákról, a festményekről, a csodálatos virágaikról, a kövekkel kirakott udvarukról, az általuk rendbe szedett utcácskáról? Az ételekről, melyeket M. ugyanúgy készít, mintha egyedülálló művészi alkotások lennének?
Képeket M. és E. alkotásairól a fenti linkeken láthattok, ugyanakkor M. egyéb alkotásait a facebookon lehet megtekinteni, valamint vásárolni is lehet tőle, helyben is, vagy interneten keresztül.

Mivel ezt a cikket már régen írtam, kiegészítésképpen hozzátenném, hogy 2014-ben forgattam egy 8 részes főzős dokumentumfilmet Eviáról, az egyik részben M.éknél főztünk.

A Maro-val készített részt a "Görög vidékek és ízek" sorozat 3. epizódjában lehet megtekinteni, a gorogkonyha.com oldalon.